felfedes.hu

UFO-k, Földönkívüliek, Űrkutatás, Tudomány, Alternatív médiaoldal

Kezdőlap » Ijesztő jóslatok a múltból – Eddig mindegyik valóra vált

Ijesztő jóslatok a múltból – Eddig mindegyik valóra vált

Építészek, írók és filozófusok már évszázadokkal ezelőtt sejtették, hogy megalkotjuk az atombombát, és tudták előre a gazdasági válságot is.

Sok tudós és műszaki szakember vázolt fel merész látomásokat a tudomány és a technika fejlődéséről a történelem során. Olykor túlságosan előresiettek, máskor azonban az akkori korban termékenynek bizonyuló folyamatokat indítottak el. Bizonyos elképzelések később egyszerű fantazmagóriának bizonyultak, több író, filozófus, építész és tudós álmodott meg azonban olyan jövőképet, mely nemcsak valósnak tűnt, de valóra is vált azóta.

11538995_1008191855880254_5154367302542110098_o

Volt, aki már a 16. században a televízióról írt, míg más a tavaly kezdődött és hatását még most is éreztető gazdasági világválságot látta előre, valamint a növekvő igényből és az egyre fogyó energiahordozókból kialakuló társadalmi problémákat.

Leonardo da Vinci és a helikopter

Az 1452-ben született Leonardo da Vinci sok olyan technikai konstrukciót álmodott meg, írt le vagy rajzolt meg, mellyel jóval megelőzte saját korát. Műszaki elképzelései közül nem egy azóta működőképesnek bizonyult – ezt a rajzai alapján később megépített szerkezetek is bizonyítják. Elképzelt például egy légcsavart, melyet a helikopter előfutárának tartanak, tervezett sárkányrepülőt, ejtőernyőt, sőt, a teknősbékát utánzó páncélkocsit – ezzel megjósolta a tankokat.

Hagyatékában – melyet a 16. század második felében gyűjtött össze szétszóródott lapokból egy itáliai szobrász – egy légvezetékkel ellátott búvárruha vázlata is fellelhető.

A technika jövője Francis Bacon szerint

Francis Bacon 1561-ben született Londonban. A híres Trinity College növendéke volt Cambridge-ben, majd két évig a párizsi nagykövet mellett dolgozott.

1584-ben kapcsolódott be a politikai életbe, mint parlamenti képviselő, de államférfiúi szerepe mellett sokat foglalkozott a filozófiával is. Egyik híres művében, a Nova Atlantis-ban – melyet 1627-ben adtak ki – egy olyan társadalom képét vázolta fel, mely a tudomány és a technika fejlődésén alapul. Művében egy olyan déltengeri szigetről ír, ahol – pontosan egy Salamon házának nevezett helyen – tervszerű kutatásokat folytatnak az emberi lét körülményeinek javítására.

Francis Bacon Új Atlantiszán már létezett a rádió – holott csak 1902-ben tudtak először Morse-jeleket küldeni, és a nagy hatótávolságú rádió feltalálása is 1920-ban történt csak meg -, léteztek repülőgépek és tengeralattjárók – pedig a történelemben elsőként csak az 1700-as évek közepén emelkedhetett ember a levegőbe -, sőt, a mozi és a televízió egy bizonyos fajtája is.

Herbert G. Wells előre látta az atombombát

A jövőt meglepően sokan látták előre, ám nem minden látnok rózsaszínben, közöttük az angol irodalom és egyben a világirodalom egyik legtermékenyebb írója, az elsősorban science fiction témájú regényeiről ismert, de szinte minden műfajban alkotó, 1866-os születésű Herbert George Wells sem. The World Set Free – A felszabadult világ – című, 1914-ben megjelent regényében megjövendölte a magenergia felhasználását és a világot szétromboló atombomba bevetését.

Akkoriban, noha már sejtették az atomban rejlő hihetetlen energia létét, még egyetlen szó sem esett a maghasadásról. A történelem iróniája, hogy miután Szilárd Leó fizikus 1932-ben elolvasta a könyvet, azonnal szabadalmaztatta a magreakció során keletkező energia elvét.

Dennis L. Meadows előre látta a 21. századi problémákat

Nem kizárólag a társadalomutópiák, hanem a jövőelemző tudományos tanulmányok is jelezték – néha ijesztő pontossággal – az emberiségre leselkedő veszélyeket. A legnagyobb hatású jelentést talán az 1942-ben született amerikai tudós és professzor – a korlátozott erőforrásokra figyelmeztető számítógépes világmodellek egyik alkotója -, Dennis L. Meadows vetette papírra 1972-ben A növekedés határai címmel.

Meadows szerint a 21. század második felében az emberiség lélekszáma, illetve termelői és fogyasztói tevékenységének gyors növekedése hatalmas energia- és nyersanyagigényt idéz elő. Ha a növekedés ilyen iramban folytatódik, jósolta Meadows, fennáll a hanyatlás, az egész világgazdaság összeomlásának a veszélye.

1972-es jövendölése már valóra vált, erre kitűnő bizonyíték a pakisztániak 2007-es tüntetése a magas kenyérárak ellen. Ráadásul Meadows feltételezéseit a mai napig senki sem cáfolta meg.

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up