Home » Keringhetnek-e a Naprendszerünkben idegen űrszondák?

Keringhetnek-e a Naprendszerünkben idegen űrszondák?

Vajon teljességgel kizárható, hogy Naprendszerünkben földönkívüli szondák is keringhetnek? Az amerikai kutatók szerint koránt sem. Érvelésük pedig nem hitbeli, hanem matematikai alapokon nyugszik. Miért nem találtunk eddig bizonyítékot a földönkívüli élet létezésére? Egy új tanulmány, matematikai szempontból vizsgálta a kérdést. Véleményük szerint azért nem találkoztunk még földönkívüli élettel, mert nem fésültünk át elég nagy területet.

pizap.com14608761562181

A tanulmány Jacob Haqq-Misra és Ravi Kumar Kopparapu, tollából származik, akik Penn Állam egyik internetes folyóiratában, az ArXiv-ban közölték eredményeiket .

lTgpphc

A Fekete lovag, a 13000 éves idegen műhold

A Fermi paradoxon – ami eredetileg Enrico Fermi nevéhez köthető – szerint: ha az intelligens élet bárhol fellelhető, miért nem találtunk eddig egyetlen, technológiailag fejlett civilizációt sem? Intelligens földönkívüli lények még nem jártak a bolygón, vagy ha már jártak itt, nem fedték fel kilétüket.

Noha még nem sikerült kapcsolatba lépnünk idegen civilizációval, nem kizárt, hogy az idegenek által küldött automata szondák észrevétlenül, már a világűr általunk ismert területeit fürkészik.

Ezek a szondák – ahogy a földi űrszondák – nem túl nagyok, így számos helyen észrevétlenek maradhatnak. Mivel a legkisebbek 1, a legnagyobbak 11 méteresek és egy tonnát nyomnak, így egy aszteroidamezőben, vagy egy bolygót körülvevő gyűrűrendszerben észrevétlenek maradnak.

pizap.com146087788185412

„Idegen szondák, akár a saját Naprendszerünkben is létezhetnek, hiszen eddig nem kutattunk utánuk elég alaposan.” – írta Haqq-Misra és Kopparapu. “Legfeljebb néhány kutatás lehetett volna –  ha és amennyiben – képes megtalálni ezeket a legfeljebb 10 méter méretű szondákat.”

Probabilisztikus tesztelemzési módszereket használva vizsgálták, hogy az eddigi kutatási eredmények elég alaposnak számítanak-e az idegen szondák felderítéséhez.

Kiindulási alapnak a Naprendszerünket tekintették, amit teljes egészében, az eddigieknél aprólékosabb módon kell átfésülni ahhoz, hogy a szondák nyomára bukkanhassanak (feltéve, hogy azokon nem alkalmaztak álcázó berendezéseket).

Kiemelték, hogy az eddigi mérések, aprólékosság tekintetében messze elmaradtak a szükségestől.

sar_lupe5

“A Föld az egyetlen olyan planéta Naprendszerünkben, amit majdnem teljes egészében átfésültünk.” – Írják a tanulmányban.

De még Földünkön is akadnak olyan barlangok, árkok és hasadékok, amik mélyére még nem jutottunk el. Ennek ellenére, a Földről nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy felszínén nem találhatóak idegen eredetű eszközök.

Sem a Hold, sem a Mars nincs eléggé átvilágítva ahhoz, hogy teljes biztonsággal kijelenthessük, hogy felszínükön nincsenek idegen eredetű eszközök. Ha a „Lunar Reconnaissance Orbiter” Amerikai űrszonda befejezi a Hold teljes körű vizsgálatát, már lényegesen biztosabban megállapíthatjuk, található-e a felszínén idegen technológia.

Forrás: vilaghalo.info

Ossza meg ismerőseivel!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá elsőként!

wpDiscuz
Scroll Up