felfedes.hu

Híroldal, Alternatív média, Tudomány, Közösség

Kezdőlap » Tényleg ez lenne a világ első számítógépe?

Tényleg ez lenne a világ első számítógépe?

Régészek 12 éven át folyó kitartó kutatómunkával megfejtették a több mint 2000 éves ún. antiküthérai szerkezet titkait. A régészeti körökben világhírű, de a nagyközönség előtt is egyre szélesebb körben ismert objektumra 1901-ben (más források szerint 1902-ben) bukkantak rá az antiküthérai hajónak elnevezett római hajóroncsban.

pizap.com14661923709574

Az i. e. 150-re datált antiküthériai szerkezet már felfedezésre óta izgalomban tartja a régésztársadalmat. A szerkezetet egyfajta ókori „analóg számológépnek”, „számítógépnek”, valamint órának tartották a szakemberek, amely különböző csillagászati számítások elvégzésére lehetett alkalmas. A fogaskerekek által működtetett szerkezet előre jelezte a Nap, a Hold, valamint a bolygók mozgását. A naptár tárcsái mozgathatóak voltak, így a napév megfelelő negyedévéhez lehetett igazítani. A fogaskerekek óramutató karokat mozgattak az előlap felett.

A szakemberek több mint tíz éven át tartó, a legmodernebb számítógépes eszközökkel végzett vizsgálatok segítségével számos új felfedezést tett. A kutatók sikerült mintegy 3500 karaktert dekódolni a szerkezethez fűzött magyarázó szöveg – egyfajta korabeli „használati utasítás” – szövegéből. A szerkezet mindkét oldalára rendkívül apró, mindössze 1,2 milliméteres betűkkel írt szöveget a kutatók már korábban is észrevették, a karakterek legalább egy részének megfejtése azonban mindeddig nem sikerült. A dekódolt szöveg többé-kevésbé azt támasztja alá, amit a kutatók eddig is feltételeztek, vagyis hogy egyfajta naptárként előre jelezte az égitestek mozgását, és még a napfogyatkozások időpontjának meghatározására is alkalmas volt.

antikythera-mechanism-04

„Ez nem egy kutatási eszköz volt, amelyet egy csillagász számítások elvégzésére használt volna, vagy akár egy asztrológus jövendölésekre, hanem olyasvalami, amit a kozmoszról és a mi kozmoszban elfoglalt helyünkről való tanításra lehetett használni” – mondta Alexander Jones egy sajtótájékoztatón. „Korabeli felfogás szerint ez olyan volt, mint egy csillagászati tankönyv, amely összekötötte az égbolton látható és a bolygók esetében megfigyelhető mozgásokat az ókori görögök életével és környezetével” – tette hozzá a szakember.

A szakemberek az elmúlt 12 évben folytatott, többek között röntgengépek és más szkennelési technológiák segítségével a szerkezet 82 töredékét vetették vizsgálat alá. A korrodálódott lemezeken lévő minden egyes betű megfejtéséhez több tucat, különböző szögből készített szkennelt képet  használtak fel. A kutatócsoport már szinte a teljes szöveg megfejtésével végzett.

Forrás: mult-kor.hu

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up