Home » Jön az új atomkor: Trump újraindíthatja a fegyverkezési versenyt

Jön az új atomkor: Trump újraindíthatja a fegyverkezési versenyt

Putyin után Trump is megszólalt az atomfegyverekkel kapcsolatban csütörtökön. Szerinte a világ fegyverkezését azzal lehet normalizálni, ha Amerika még több nukleáris fegyvert helyez üzembe. A megválasztott elnök viszont nem csak amerikai atomfegyvereket szeretne, korábban arról beszélt, hogy nem ártana néhány új atomhatalom sem.

Az amerikai atomarzenál kibővítését tartja szükségesnek Donald Trump megválasztott elnök csütörtökön közzétett Twitter-üzenete szerint. “Az Egyesült Államoknak meg kell erősítenie és ki kell terjesztenie nukleáris képességeit, amíg a világ jobb belátásra nem tér az atomfegyverkezés területén” – írta a januárban hivatalba lépő elnök a közösségi oldalon.

Trump már az idei elnökválasztási kampányban állást foglalt amellett, hogy tovább kell fejleszteni az amerikai védelmi képességeket, és egy ízben arról is elmélkedett, hogy a világ biztonságosabb lenne, ha néhány további ország, például Japán vagy Dél-Korea is rendelkezne atomfegyverrel. 

A csütörtöki üzenethez a leendő elnök környezetéből egyelőre nem fűztek további tájékoztatást, a Reuters hírügynökség azonban úgy véli, hogy Trump jelezni kívánta: kész támogatni az öregedő nukleáris fegyverzet korszerűsítését. Független becslések szerint a következő három évtizedben az 1000 milliárd dollárt is elérhetik az arzenál fenntartásának és modernizálásának költségei. 

Trump előző nap az amerikai védelmi minisztérium illetékeseivel találkozott, és egyebek között hadiipari beszerzési programokról tájékozódott. A Reuters közlése szerint a megválasztott elnök Twitter-üzenete nem okozott érdemi változást a hadiipari cégek részvényeinek árában a tőzsdén, ellenben az uránbányászattal foglalkozó vállalatok papírjai jelentős mértékben megdrágultak.

Csütörtökön már Vlagyimir Putyin orosz elnök is beszélt atomfegyverekről. Ő az orosz nukleáris arzenál fejlesztéséről és minden rakétavédelmi rendszeren áthatoló orosz raktékról beszélt a védelmi minisztérium tanácskozásán.

Forrás: hvg.hu

Ossza meg ismerőseivel!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá elsőként!

wpDiscuz
Scroll Up