felfedes.hu

Híroldal, Alternatív média, Tudomány, Közösség

Kezdőlap » Az Ítéletnap Órája másfél perccel közelebb ugrott éjfélhez

Az Ítéletnap Órája másfél perccel közelebb ugrott éjfélhez

Az Ítéletnap Órája másfél perccel közelebb ugrott éjfélhez. Ha eljő a 24 óra, az atomtudósok szerint vége a civilizációnak.

A tudósok is jól látják a nyilvánvalót, az emberiség őrült módon rohan a saját vesztébe. A Doomsday Clockot, azaz az Ítéletnap Óráját ugyanis megint állítani kellett. Ez a szimbolikus óra mutatja meg azt, a 24 órás naphoz viszonyítva hány “percre” van a civilizáció a megsemmisüléstől. Az órát állítgató – nem úgy, mint a Széll téren – tudósok az Independent szerint most bejelentették, előre kellett cibálni a mutatókat.

Jelenleg 1-2 percre vagyunk éjféltől, azaz a globális apokalipszistől.

Mindez azért rémisztő, mert az óramutatókat tologató atomtudósok 2015-ben még csak 3 percre tették a világvégét, ami két év alatt megfeleződött. Mindez azért történhetett, mert annyira instabillá vált a világ. 2016-ban egyébként nem mozdítottak a mutatón, de ezt a nem-cselekvést is jelnek szánták, hogy nincs minden rendben. Ugyanis nagyon reális egy nukleáris háború esélye.

Az Ítéletnap Óráját 1947-ben hozta létre az atomfegyver miatt aggódó tudósok csoportja, a Bulletin of the Atomic Scientists. Mára az óra állását nemcsak a nukleáris veszély, hanem a klímaváltozás, a biotechnológiai és mesterséges intelligencia változásai is módosítják.

Eddig az óra 1953-ban állt legközelebb éjfélhez, akkor két perc választotta el a világot a végtől. Ugyanis ekkor döntött úgy az amerikai hadsereg, hogy hozzáadja az arzenáljához a hidrogénbombát.

Forrás: 24.hu

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up