felfedes.hu

Híroldal, Alternatív média, Tudomány, Közösség

Kezdőlap » Hat legendás kincs, amely máig izgalomban tartja a kalandorokat

Hat legendás kincs, amely máig izgalomban tartja a kalandorokat

Cortés és az amerikai Dél katonái életükért futva rejtették el rablott kincseiket, egy angol hajóskapitány Peru spanyol alkirályát átverve szerezte meg az inkák aranyát, a náci Eldorádót kutatva pedig már több kincsvadász is életét vesztette az évek során. Következzen hat legendás kincs, amely máig izgalomban tartja a kalandorokat!

A legendás láda, amely a Tízparancsolat szövegét is őrzi

A héber Biblia tanúsága szerint a Frigyláda egy díszes, aranylemezekkel borított faláda volt, amelyet Mózes Isten útmutatása szerint készített. A hagyomány szerint a zsidók ebben tárolták és hordozták a különféle szent ereklyéket, köztük azt a két kőtáblát is, amelyek a Tízparancsolatot tartalmazták. A ládát később Salamon templomában, Jeruzsálemben helyezték el. Kr. e. 607-ben aztán a babiloniak megostromolták az izraeli fővárost és lemészároltak lakosainak jelentős részét.

A túlélők száműzetésbe kényszerültek és mire visszatértek, a Frigyládának már csak hűlt helye volt. Senki sem tudja, hogy a Biblia egyik leghíresebb kincsét a babiloni hódítók pusztították-e el, vagy még a város védői rejtették el ismeretlen helyre az ostromot megelőzően. Bármi is legyen az igazság, régészek és kincsvadászok már évszázadok óta keresik a legendás Frigyládát, mindeddig sikertelenül.

Az aztékok aranya, amelyet Cortés az életéért futva hagyott hátra

Hernán Cortés, a híres spanyol konkvisztádor 1519-ben érkezett az Azték Birodalom gazdag fővárosába, Tenochtitlanba. Az azték uralkodó, II. Montezuma látványos ünnepséggel köszöntötte a „fehér bőrű isteneket”, akiket gazdagon megajándékoztak arannyal és ezüsttel is annak reményében, hogy megkímélik a várost. A kapzsi spanyolok azonban elfogták Montezumát és helyi szövetségeseik segítségével kirabolták Tenochtitlant és lakóinak jelentős részét lemészárolták. Az aztékok válaszul fellázadtak a hódítókkal szemben és a kavarodásban Montezuma is életét vesztette. A spanyolok kénytelenek voltak sebtében visszavonulni az azték fővárosból, sőt még a zsákmányolt kincseiket is hátra kellett hagyniuk életük megóvása érdekében.

A konvisztádorok menekülés közben a Texcoco tó mélyére süllyesztették Montezuma legendás kincsét. Cortés a következő évben ugyan visszatért, de hiába hódította meg az egész Azték Birodalmat, a kincset nem sikerült újra megtalálnia. Egyesek szerint az elrabolt kincsek a mai napig a tó fenekén fekszenek, bár már sokan keresték ott, mindmáig hiába. Egy legenda szerint azonban, Montezuma halálát követően két ezer azték férfi felhozta a kincseket a tó aljáról és halott királyuk holttestével együtt északra vonultak, egészen a mai Utah állam déli részéig.

A Karib-tenger hírhedt kalóza, aki rejtekhelyének titkát magával vitte a sírba

A történelem egyik leghírhedtebb kalóza, Feketeszakáll Edward Teach néven látta meg a napvilágot. Valószínűleg a brit flottában szolgált a spanyol örökösödési háború idején, mielőtt kalózkodásra adta a fejét. 1716-18 között Feketeszakáll és negyven ágyúval felszerelt zászlóshajója, az Anna királynő bosszúja a Karib-térség legfélelmetesebb kalózaként számtalan arannyal és ezüsttel megrakott spanyol teherhajót fosztott ki.

1718 végén a brit hadiflotta Robert Maynard vezetésével végül nyomára bukkant Feketeszakállnak és kemény harcban sikerült megölniük. Maynard lefejezte a hírhedt kalózt és fejét hajója ormányárbócára kötve tért vissza a kikötőbe. Halála előtt Feketeszakáll elmondta, hogy a rengeteg elrabolt kincset egy ismeretlen helyre rejtette, amelynek pontos elhelyezkedését rajta kívül senki sem ismeri. Kincsvadászok azóta is fáradhatatlanul keresik a legendás kalóz rejtekhelyét és annak nyomait szerte a világon.

Az inkák kincse, egy életnagyságú színarany Szűz Mária szobor és egy lakatlan sziget

Amikor a dél-amerikai függetlenségi harcok során, 1820-ban José de San Martín Argentína és Chile után Peru felszabadítására vonult forradalmi seregei élén, a Limában állomásozó spanyol hivatalnokok sietve összegyűjtötték mindazon kincseket, amelyeket a 16. században, az Inka Birodalom megdöntése óta felhalmoztak. A rengeteg aranyat, ezüstöt és drágakövet egy angol hajóskapitány, egy bizonyos William Thompson gondjaira bízták, meghagyva neki, hogy fusson ki vele a tengerre, majd térjen vissza Limába, ha már biztosították a várost a felkelőkkel szemben. Thompson azonban a tengerre érve megölte a spanyol alkirály őreit és elrabolta a kincseket.

Amikor később egy spanyol hajó végül elfogta az angol kapitányt, annak Mary Dear nevű hajójának fedélzetén, a teljes legénységet lemészárolták, kivéve a kapitányt és első tisztjék. Ők ugyanis ígéretet tettek arra, hogy elvezetik a spanyolokat az elrabolt kincsek rejtekhelyére. Thompson a mai Costa Rica közelében található lakatlan Kókusz-szigetre vezette a spanyolokat, ahol azonban egy megfelelő pillanatban első tisztjével együtt a dzsungelbe menekült és soha többé nem hallottak róla. Azóta több mint 300 expedíció – eredmény nélkül – igyekezett megtalálni a limai kincs rejtekhelyét, amelynek egyik legértékesebb darabja egy életnagyságú színarany Szűz Mária szobor lehet, amely mai értéken számolva 200 millió dollárt érhet.

Két fenyőfa Virginában, amelyek alatt ma is hatalmas vagyon rejtőzhet

John Singleton Mosby

Az amerikai polgárháború idején, 1863 márciusában John Singleton Mosby, a déli hadsereg ezredese katonáival meglepetésszerűen a Virginia állambeli Fairfax bírósági épületében tartózkodó 40 északi katonán. Mosby egysége egyetlen puskalövés nélkül elfoglalta az épületet és foglyul ejtette az északiak tábornokát, Edwin Stoughtont. A foglyok mellett Mosby állítólag 350 ezer dollár értékben zsákmányolt különféle tárgyakat – aranyat, ezüstöt, ékszereket és gyertyatartókat – a település házaiból. A kincseket egy zsákba pakolva indult vissza embereivel a konföderációs vonalak felé, nyomukban egy északi hadosztállyal. Amikor felderítői jelentették, hogy az ellenség már nagyon közel van, Mosby úgy döntött, hogy a kincseket elásatja két fenyőfa közé, amelyek törzsét egy késsel meg is jelölte.

A déli katonák végül mégis meg tudtak lógni a túlerőben lévő északiak elől és sikeresen elérték a frontvonalat, ahol bajtársaik fogadták őket. Nem sokkal később Mosby hét emberét küldte az elásott kincs visszaszerzésére, de őket az északiak elfogták és felakasztották. Bár Mosby meglehetősen hosszú életet élt – a polgárháború után ügyvédként praktizált, elnöksége idején jó viszonyt ápolt korábbi ádáz ellenfelével, Grant tábornokkal, sőt egy ideig még konzulként is működött Hong Kongban –, de sohasem tért vissza a Fairfaxből elrabolt kincsek rejtekhelyére. Amikor 1916-ban elhunyt, valószínűleg magával vitte a titkot a sírba, így a mesés vagyon valószínűleg még ma is elásva fekszik valahol Virginia állam erdőiben – két megjelölt fenyőfa alatt.

Hamis bankjegyek már igen, a legendás aranykészletek azonban még nem kerültek elő a náci Eldorádóból

Búvárok a Toplit-tóban talált hamis bankjegyekkel

A második világháború utolsó hónapjaiban a náci kormányzat mindent megtett annak érdekében, hogy elrejtse a háború évei alatt a megszállt területekről, múzeumokból és zsidó családoktól elrabolt értékes tárgyakat. Még napjainkban is izgalomban tartják a közvéleményt az olyan történetek mint például a híres náci aranyvonat, amely állítólag 300 tonna aranyat szállított titkos lengyelországi alagutakon keresztül. Egy másik hasonló legenda kapcsolódik az osztrák Alpok hegyeiben fekvő Toplitz-tóhoz is.

A „náci Eldorádóként” is emlegetett tóban állítólag több milliárd dollár értékű aranyat rejtettek el a háború végén – amelyből azonban mindmáig semennyi sem került elő. A történetnek azonban minden bizonnyal van valóságalapja, hiszen 1959-ben búvárok több millió dollárnyi hamis nyugati pénzt fedeztek fel a tó alján, amelyet a nácik azért nyomtattak, hogy azzal tegyék tönkre a szövetségesek gazdaságát. A History cikkéből kiderül, hogy a nácik kincseiért folyó vadászat korántsem mentes a veszélyektől: Eddig legalább hét ember fulladt meg a hegyi tó jeges vízében az elveszett arany után kutakodva.

Forrás: mult-kor.hu

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up