felfedes.hu

Híroldal, Alternatív média, Tudomány, Közösség

Kezdőlap » Mutánsok városa lett a szovjet atombomba otthona

Mutánsok városa lett a szovjet atombomba otthona

Bármennyire is hihetetlen az utókor számára, de a Szovjetunió nem a hidegháború ideje alatt, hanem már 1942-ben elindította a nukleáris energia katonai felhasználását célzó programját.

A repülőgépszárnyakra hasonlító betontömbök sérüléseiből határozták meg a lökéshullámok erejét
(Fotó: Nadav Kander)

Georgij Fljorov atomfizikus 1942-ben jött rá, hogy mivel az amerikai és a német tudományos folyóiratokban hirtelen lecsökkent a maghasadással és kvantumfizikával foglalkozó közlemények és cikkek száma, így valószínűleg mindkét háborús fél az uránbomba előállítására készül. A hírszerzési információkkal megerősített feltételezésnek köszönhetően Sztálin parancsára már ebben az évben áttelepítették Kazanyba a leningrádi Műszaki Fizikai Kutatóintézetet, hogy erre a szakmai grémiumra építve, 1943. április 12-én Igor Kurcsatov vezetésével megalapíthassák a Szovjet Tudományos Akadémia 2-es számú Laboratóriumát, amelyet vezetője után mindenki csak Kurcsatov Atomenergia Intézetként (КИАЭ) ismert. A szovjet nukleáris program politikai irányítását Lavrentyij Berija, az NKVD rettegett vezére látta el. Maga Kurcsatov egyébként a lehető legjobb választás volt a feladatra: az első oroszok között volt, akik komolyan foglalkoztak magfizikai kérdésekkel, ráadásul közismert fanatizmusa miatt kemény fegyelmet tartott, közvetlen kollégái is generálisnak nevezték. A programban számos korábban bebörtönzött fizikus és kémikus is részt vett.

Egykori tiszti lakóházak (Fotó: Nadav Kander)

A szovjetek semmit sem bíztak a véletlenre: a kísérletek és a lázas előkészületek titkos fedőintézmények hálózata alatt futottak. Míg a központot Moszkvától mintegy 40 kilométernyire hozták létre, addig a kísérleti robbantásoknak helyet adó Gulág-foglyokkal újonnan felépített várost Kelet-Kazahsztánban, az Irtis partján húzták fel közel Szemipalatyinszk mellett, amelyet szintén Kurcsatovról neveztek el. A település természetesen rögtön zárt város lett. Berlin eleste után a szovjetek ide cipelték Nikolaus Riehl atomtudóst is, a német uránoxidot előállító részleg vezetőjét családjával, munkatársaival és az egész üzemmel együtt, akik aktív résztvevői lettek a szovjet atombomba előállításának.

Egykori műszaki terület (Fotó: Nadav Kander)

Az atombomba gyors ütemű előállításához – a saját kutatási eredmények mellett – nagyban hozzájárultak azok a tengerentúlon dolgozó hírszerzők is, akik bennfentes információkat szolgáltattak az amerikai bomba elkészítésének titkairól: mára egyértelmű bizonyítékok támasztják alá, hogy a Manhattan Projectben több szovjet kém is tevékenykedett. Emellett számos nélkülözhetetlen berendezést szállítottak a Szovjetunióba német területekről is, hiszen a nácik szintén komoly erőfeszítést tettek csodafegyverük kifejlesztésére, amelyet jól szemléltetett, hogy tudományos szempontból sok tekintetben jóval előrébb jártak, mint az oroszok. A szovjet atomprogramban dolgozó tudósok a külvilágtól hermetikusan elzárva, szinte börtönszerű körülmények között tevékenykedtek. A kémkedés gyanúja folyamatosan ott lebegett a fejük felett, hiszen a sztálini terror már korábban is likvidáltatott több, nemzetközi hírű tudóst, úgymint a harkovi Ukrán Fizikai Műszaki Intézet (УФТИ) szinte összes munkatársát, a cseppfolyós héliummal kísérletező Lev Subnyikov, Lev Rozenkevics, Vadim Gorszkij, Vlagyimir Fomin és Alekszandr Vajszelberg kísérleti fizikusokat is. A Generalisszimusz bosszúja miatt menekült el innen 1938-ban Szilárd Leó közvetítésével Tisza László fizikus is, aki egy év múlva Párizsban már meg is alkotta a szuperfolyékonyság elméletét.

Kurcsatov temetője (Fotó: Nadav Kander)

Az Igor Kurcsatov irányította több mint 200 kutató, mérnök és fizikus ténykedésének köszönhetően a moszkvai ciklotron 1944-ben lépett működésbe, amelynek elméleti működését egyébként még Gaál Sándor magyar fizikus alkotta meg. „Az atombomba nem titok többé” – adta hírül gyorsan Moszkva a világnak, ám az első szovjet plutóniumreaktort csak 1948 júniusában helyezték üzembe Cseljabinszk vonzáskörzetében. Innentől még további egy évre volt szüksége a Kremlnek az első kísérleti nukleáris robbantásig, melyet a kazahsztáni Szemipalatyinszk és Kurcsatov mellett hermetikusan lezárt 300 ezer négyzetkilométeres zónában hajtottak végre 1949. augusztus 29-én.

Kiégett kurcsatovi táj (Fotó: Nadav Kander)

Az RDSZ-1 vagy más néven Első Villámlás, esetleg Joe-1 fedőnevű, 22 kilótonnás eszköz tulajdonképpen a Nagaszakira ledobott Fat Man bomba másolata volt. Bár Moszkva közel egy hónapig nem tett bejelentést az esetről, ám az Egyesült Államok hamar tudomást szerzett a robbantásról, amikor egy U-2-es kémrepülőgép levegőmintákat szolgáltatott a szovjet légtérből. A TASZSZ hírügynökség végül ez év szeptember 25-én jelentette be, hogy a Szovjetunió is rendelkezik atombombával, mire válaszul Harry S. Truman amerikai elnök meghirdette az új amerikai fegyverkezési programot. Ezt követően az Egyesült Államok felgyorsította hidrogénbomba-fejlesztési tevékenységét, mely addig csupán takaréklángon üzemelt. Itt azonban már jóval kisebb időkülönbséggel követte az amerikai bombát a szovjet: az amerikaiak 1952. november 1.-én kipróbált új csodafegyverét a következő év nyarán követte annak szovjet változata, igaz, erről utólag már tudható, hogy nem volt „valódi” többfázisú hidrogénbomba. Ennek ellenére a hidegháború éveiben pszichológiai és propaganda szempontból is rengeteget jelentett a felrobbantása.

Az egykori fűtőerőmű (Fotó: Nadav Kander)

Az első valódi szovjet kísérleti hidrogénbombát végül 1955. november 22-én robbantották fel szintén Szemipalatyinszk térségében. A nagyhatalmi vetélkedés egyik technikai végpontját a szovjet Cár-bomba felrobbantása jelentette 1961. október 31-én: a 27 tonnás, 8 méter hosszú és 2 méter átmérőjű bomba hatóereje 50 megatonnás volt.

  

A kurcsatovi, Poligonnak is nevezett 21-es számú bázison 1989-ig egyébként 456 tesztet hajtottak végre a szovjetek, amely 616 nukleáris és termonukleáris eszköz megsemmisítését jelentette. Ebből 30 bombát a szárazföldön, 86-ot a légkörben, a többit pedig a föld alatt hoztak működésbe. Szakértők szerint az 1949 és 1963 között itt felrobbantott bombák hatóereje 2500-szor volt nagyobb, mint a Hirosimára ledobott atombomba ereje.

 

Kurcsatov lakossága egyébként 1990-ben még meghaladta a 20 ezer főt. (Érdemes megemlíteni, hogy a 176 056 négyzetméteren elterülő város 69 500 négyzetméterét a hadsereg használta.). A városban a katonai bázison kívül volt még egy tejipari üzem, egy pékség, 8 óvoda, 3 iskola és egy 50 ágyas katonai kórház. A Szovjetunió összeomlását követően a város lakossága drasztikusan visszaesett. 1991-ben már csak 9,8 ezer fő élt itt. Az infrastruktúra és a település ingatlanállománya hanyatlásnak indult. A lakóházak többségét elhagyták, Moszkva kiürítette, majd lebontatta a katonai tábort. A koncentrált nagy aktivitású radioaktív szennyeződés miatt a kazah, az orosz és az amerikai hatóságok eddig 150 millió dollárt költöttek izolációra, de még így is óránként 10-20 milliröntgen a sugárzás mértéke. Ennek köszönhetően minden tízedik kazah – több, mint másfél millió ember – leukémiában, meddőségben, rosszindulatú daganatokban, vagy rákban szenved. Szintén gyakori jelenség a genetikai rendellenességekkel, vízfejjel, torz mutációkban születő gyermekek látványa is.

Forrás: falanszter.blog.hu – Jamrik Levente

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up