felfedes.hu

Híroldal, Alternatív média, Tudomány, Közösség

Kezdőlap » “Tévednek azok, akik szerint az ördög nem létezik.” – a modenai érsek ijesztő élménye

“Tévednek azok, akik szerint az ördög nem létezik.” – a modenai érsek ijesztő élménye

Saját maga ment el megnézni egy ördögűzést a modenai érsek, akit a megszállott előbb megkarmolt, majd azt jósolta, hogy közlekedési balesetben fog meghalni.

“Aki már szemtanúja volt ördögűzésnek, meggyőződhetett róla,  hogy a gonosz egy konkrét, valóságos entitás” – fejtette ki véleményét Erio Castellucci érsek az Il Resto del Carlino olasz napilapnak. Modena-Nonantola érseke élete során sok megszállt embert látott, de ördögűzést eddig soha. Aztán az egyik lelkésze megkereste azzal, hogy akadt egy “nehéz esete”.

Az ördögűző meglátogatta az érsekséget, és meghívta őt, hogy vegyen részt az eseményen.  “Gyere”, mondta nekem, “mert ez az ember már hosszú ideje meg van szállva, hetente egyszer jön hozzám, és a püspök jelenléte befolyással lehet” – mesélte az érsek.

2015. július 3-án, egy modenai plébániatemplomba hívták, itt került sor az ördögűzésre. Az ördögűző és a megszállott ember, egy középkorú férfi volt jelen. Alig lépett be, a démoni befolyás alatt álló férfi kiabálni kezdett neki: “Kifelé, menj innen, rossz halálod lesz”.  Majd transzba esett. “Aztán úgy tűnt, mintha felébredt volna, és  a körmeit egy pillanatra a kézfejembe mélyesztette” – folytatta Castellucci érsek. “Az arcán ördögi kifejezés jelent meg, és megismételhetetlen sértéseket és átkot szórt. Majd mosolyogva azt mondta nekem, hogy közlekedési balesetben fogok meghalni.”

“Castellucci érseke így reagált a történtekre: “Tudtam, hogy az életem Isten kezében van, és természetesen nem azéban a démonéban. Egyáltalán nem aggódtam. Isten szava azt tanítja, hogy az átkok hatástalanok. “

E tapasztalat után az érsek azt mondta, hogy nem zárja ki annak lehetőségét, hogy  további ördögűzésekben vegyen részt. Az olasz egyházban sajnálatos szakemberhiány van ezen a területen. Castellucci érsek hangsúlyozta, hogy fontos a megkülönböztetés a megszállottság állítólagos eseteivel kapcsolatban. Hozzátette, hogy sok eset inkább a pszichiáter kompetenciája, mint ördögűzőé.

Forrás: 777.hu

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up