felfedes.hu

Híroldal, Alternatív média, Tudomány, Közösség

Kezdőlap » A Vatikán találta fel, majd tüntette is el az időgépet – Pellegrino Ernetti atya kronovizora

A Vatikán találta fel, majd tüntette is el az időgépet – Pellegrino Ernetti atya kronovizora

Adott nekünk egy Pellegrino Ernetti nevű atya, aki atyasága ellenére igazi kíváncsi természet volt. A Vatikán terültén dolgozott és azzal vált mondhatni híressé, hogy az 1950-es években megépítette a modern kori időgépet, az úgynevezett kronovizort, amivel képesek voltak kifürkészni a múlt titkait. Elvileg pont ez okozta a szerkezet „halálát”, mert olyat mutatott Jézusról, amit a Vatikán úgy ítélt, hogy jobb, ha mi nem tudunk róla.

Szóval, van nekünk ez a csodálatos bencés szerzetesünk, Ernetti, aki nem csak atya volt, hanem tudós és fizikus is. Annak idején a velencei Benedetto Marcello konzervatóriumban egy tanszéket is vezetett docensként. Tehát egy komoly, tisztességes, hitelképes, szavahihető emberről beszélünk, aki egyszer csak előállt azzal, hogy egy szerkezettel képes betekintetni a múltba. 

Mert ne úgy képzeljük el a már középkorban kitalált szerkezet alapjaiból készített időgépet, hogy egy gombnyomásra visszarepülünk vagy előre ugrunk egy meghatározott napra. Az Ernetti által épített szerkezetet kronovizornak hívták, amit az előbb is említett középkori tervek alapján készített el. Ha minden igaz, a Vatikán titkos archívumában ma is fellelhetőek ezek a rajzok, tervek, az atya saját terveivel együtt. A gép csodálatossága pedig abban állt, hogy a segítségével bepillantást nyerhetett a nézője a múltba, ugyanis a kronovizor egy tévéképernyőre volt képes kivetíteni a múltat. Az alábbi képen látható kütyüről van szó.

Ernettit rendkívül izgatták a kvantumfizikával és a szubatomi részecskékkel kapcsolatos elméletek, és kísérleti modellek. Így mikor hozzájutott a középkorból származó leírásokhoz, az szubatomi részecskékkel kapcsolatok elvek segítségével megoldást találhat arra, hogy megalkossa a szerkezetet.

Hivatalosan 1972-ben állt elő azzal, hogy elkészítette az időbe belelátó szerkezetet tudós társai segítségével, ugyanis számos fizikussal és híradástechnikai szakemberrel dolgozott együtt. (A laikusok gondolkodjanak el azon, hogy mégis mely tudós dolgozott volna egy kamugépen? És hogy a Vatikán képes lett volna fizetni a koholmányért?)
Egészen addig, de még utána is rengeteg fejlesztést eszközölt ki és még bemutatókat is tartott vele, amelyek értelemszerűen mindenkit lenyűgöztek és meggyőztek.

Ám igazából 1986. október 18-án debütált a szerkezettel már még nagyobb közönség előtt a Riva del Gardában. Az i.e 169-ből származó görög előadás megjelenő emlékeit elképedve bámulta a közönség, a szakemberek és a média is. Mert bizony a média is felfigyelt rá, és a későbbiekben egy a kronovizor segítségével, Jézusról készített is képet is leközöltek, ahogy azt alább láthatod is.

Később már Benito Mussolini életébe is belenéztek a géppel és úgy találták, hogy ugyanazt látták megtörténni, ami a valóságban is zajlott, illetve és ugyanazt hallották tőle a beszédein, amiknek már akkor is ismeretes volt az írásos változata.

A kronovizor működött. És bár nem egy mindennapi dologról beszélünk, mivel a sajtó nem kapta fel, a csoda és vele együtt a találmány kezdett is feledésbe merülni.

Azonban Ernetti halála után a Vatikán nem hagyta, hogy a kronovizor fennmaradjon, ezért állítólag megsemmisítette, a terveket meg a rajzokat pedig nagy valószínűleg eldugták az archívumban. Mindezt miért? Mert állítólag a kronovizorban olyat láttak Jézus keresztre feszítéséről, amely lehet, hogy véget vetne az egyház létezésének. Elvileg, de lehet ez a rész már csak az összeesküvés elméletek gyártóinak agyszüleményei.

Bár az is érthető lett volna, hogy bármit is láttak Jézussal kapcsolatban, Ernetti halálával úgy érezték, hogy nem kerülhet nem megfelelő kezekbe a gép és ezért látták jobbnak eltüntetni.

Forrás: noiportal.hu – Wadolowska Balogh Orsolya

 

 

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up