felfedes.hu

Híroldal, Alternatív média, Tudomány, Közösség

Kezdőlap » A Napkirály titka, avagy kit rejtett a hírhedt vasálarc?

A Napkirály titka, avagy kit rejtett a hírhedt vasálarc?

Alexandre Dumas népszerű regénytrilógiájából sokan ismerhetik a XIV. Lajos francia király által bebörtönzött titokzatos rab történetét, akinek arcát – és ezzel személyazonosságát – állandóan egy vasálarc fedi. Ugyan Dumas nyomán a legelterjedtebb nézet, hogy a vasálarcos valójában a Napkirály ikertestvére volt, az évszázadok során számtalan elmélet született arról, hogy valójában ki lehetett a szerencsétlen fogoly.

Egy 17. századi összeesküvés-elmélet

Az 1680-as években egy különös pletyka kezdett terjedni szerte Franciaországban. A történet egy titokzatos, névtelen férfiról szólt, akit kifejezetten XIV. Lajos parancsára vertek rabláncra és helyeztek az arcára egy személyazonosságát elrejtő vasból készült maszkot. Egy korabeli újság tudósítása szerint a vasálarcost 1687-ben egy dél-franciaországi sziget, Sainte-Marguerite erődjébe szállították korábbi börtönéből, az Alpokban álló Pignerol erődből. A fogoly egy bizonyos Bénigne de Saint-Mars felügyelete alatt állt, aki korábban a királyi udvar elittestőrségének, a muskétásoknak a tagja volt.

Amikor 1698-ban Saint-Mars új megbízatást kapott és az ancien regime hírhedt börtönének, a párizsi Bastille parancsnokává lett, a vasálarcost szintén áthelyezték. A Bastille egyik hivatalnoka emlékirataiban is megemlítette, hogy amikor új felettese megérkezett, vele együtt jött egy férfi, „akinek arcát állandóan maszk fedte és akinek a nevét sosem ejtették ki.” A vasálarcos végül a Bastille egyik cellájában hunyt el 1703-ban. A nyilvántartás szerint ekkor az 50-es éveiben járhatott és holttestét a párizsi Saint-Paul temetőben helyezték végső nyugalomba. Halála után cellájának falait ledörzsölték és tisztára mosták, míg ruháit és egyéb holmijait tűzre vetették.

Sainte-Marguerite erődje

Minthogy az abszolutisztikus állam mintapéldáját erős kézzel kiépítő és Franciaország határait hadjárataival jelentősen kiterjesztő Napkirály számos ellenséget tudhatott magáénak úgy külföldön, mint saját királyságán belül, nem csoda, hogy a rejtélyes rabról szóló pletykák gyorsan szövevényes összeesküvés-elméletekké terebélyesedtek. Az 1687-1697 között zajló, úgynevezett kilencéves háború idején a franciák által fenyegetett hollandok nagy erővel terjesztették a hírt, miszerint a vasálarcos valójában nem más, mint XIV. Lajos édesanyjának egykori szeretője és egyben a király vér szerinti édesapja – amely egyben azt is jelentette volna, hogy XIV. Lajos valójában törvénytelenül ül a francia trónon.

XIV. Lajos

Számos hasonló elmélet született már a korban is, amelyek mindegyike a Bourbon-dinasztia különféle kegyvesztett tagjait nevezte meg a vasálarcosként. Így például volt, aki úgy vélte, a rab valójában XIV. Lajos törvénytelen fia, Louis de Bourbon, Vermandois grófja, akit szintén korabeli pletykák szerint homoszexualitása miatt száműztek az udvarból, és aki hivatalosan egy flandriai hadjárat során vesztette életét. Az elmélet támogatói szerint Vermandois grófja túlélte a hadjáratot, de apja kegyeit nem tudta visszaszerezni, és életét a vasálarc mögött fejezte be.

Mások a király unokatestvérét, Francois de Bourbont jelölték meg a vasálarcosként. A Beaufort hercege címet viselő rokon az egyik vezetője volt a XIV. Lajos abszolutisztikus rendszere ellen szervezett főnemesi Fronde felkelésnek. Később ugyan megtért a király hűségére és legjobb ismereteink szerint a francia flotta egyik parancsnokaként vesztette életét egy törökök ellen vívott csatában, mégis népszerű volt a pletyka, hogy titokban végül ő végezte a Napkirály börtönében.

A 18. században aztán rohamosan nőtt a vasálarcos személyét érintő elméletek száma. Sokan azt hangoztatták, hogy XIV. Lajos anyjának egy törvénytelen gyermekéről lehetett szó, mások szerint a király így büntette saját feleségének szeretőit. (Egy igen fantáziadús vélekedés szerint, a vasálarcos egy Nabo nevű pigmeus volt, aki teherbe is ejtette Mária Terézia francia királynét). Lehetséges „jelöltként” merült fel többek között még Henry Cromwell (az angol forradalom híres vezetőjének, Oliver Cromwellnek a fiatalabbik fia), illetve II. Károly törvénytelen gyermekének, Monmouth hercegének a neve is.

Oliver Cromwell

A király ikertestvére vagy egy szerencsétlenül járt inas?

A felvilágosodás gondolkodói az uralkodói zsarnokság szimbólumát látták a vasálarcos sorsában. Voltaire, aki 1717-ben maga is raboskodott a Bastille börtönében, az idősebb raboktól hallott a vasálarcosról. Voltaire beszámolója szerint azok, akik még látták, úgy írták le a rejtélyes rabot, mint egy „felséges magasságú, fiatal és nemes személyiséget”, aki kifinomultan viselkedett és még gitározni is tudott. Mindig kiváló ételeket kapott és sosem érintkezhetett a többi rabbal, egyetlen látogatója a börtönparancsnok, Saint-Mars volt.

Többek között Voltaire volt az, aki megalapozta a később Dumas Három testőr trilógiája – és annak modern filmfeldolgozásai – által halhatatlanná tett elméletet, miszerint a vasálarcos valójában XIV. Lajos ikertestvére volt, aki Lajost követően jött a világra. A francia királyok családfájára pillantva nem is teljesen valószínűtlen ez a gondolat, hiszen a Capetingek, a Valois-k, a Bourbonok, majd később az Orléáns-ok között is több alkalommal előfordult ikrek születése.

Még a Napkirály születésének körülményei is elképzelhetővé (bár kétségtelenül nem valószínűvé) teszik egy „titkos ikertestvér” születését. A leendő trónörökösért mondott hálaadó Te Deum misét ugyanis rendesen napokkal a születés előtt szokták tartani, ezúttal azonban megvárták vele a tényleges szülést. XIII. Lajos így közvetlenül a későbbi XIV. Lajos világrajövetele után udvarával és a csecsemővel elvonult a misére, így a még szülőágyban fekvő királyné tényleg életet adhatott egy második gyermeknek, az eseménynek ekkor már csak a bába lett volna a tanúja.

Egy esetleges ikertestvér léte egyébként azért veszélyeztette volna XIV. Lajos hatalmát, mert bár bizonyosan ő született először, a korabeli felfogás szerint a másodikként születő ikergyermek fogant meg elsőként.

Az utóbbi években számos történész Nicolas Fouquet személyét tartotta egy valószínű jelöltnek. Fouquet 1653-1661 között pénzügyminiszterként szolgálta XIV. Lajost, korrupciós ügyei és cselszövései miatt azonban letartóztatták és életfogytigalni börtönre ítélték. Büntetésének letöltését Pignerol erődjében kezdte meg – vagyis ott, ahol a vasálarcos hírhedt börtönőre, Saint-Mars is éppen szolgálatot teljesített.

Nincs nyoma azonban annak, hogy Fouquet valaha más börtönbe került volna, sőt a források szerint 1680-ban meg is halt. Van azonban egy másik személy, aki gyanúsan hasonló útvonalat „járt be” mint a vasálarcos és személye kapcsolódik is az egykori pénzügyminiszter bűntetteihez. Fouquet inasa, Eustache Dauger ugyanis 1669-től szintén Pignerol erődjében raboskodott. Később pedig számos másik börtönbe került – minden esetben oda, ahová éppen Saint-Marsot vezényelték.

A Bastille

A történészek mindemellett valószínűsítik, hogy a vasálarc maga egy költői túlzás eredménye lehet. Valószínűbbnek tartják, hogy nem vasból, hanem fekete bársonyból készült és csak akkor helyezték a rab arcára, amikor éppen nyilvános helyen vezették keresztül.

Forrás: mult-kor.hu

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up