felfedes.hu

Híroldal, Alternatív média, Tudomány, Közösség

Kezdőlap » Botrány az új világvége jóslat körül, a NASA is megszólalt

Botrány az új világvége jóslat körül, a NASA is megszólalt

David Morrison a NASA elismert kutatója. Valódi bolygókat tanulmányoz, és valódi felfedezéseket tesz a valódi világegyetemmel kapcsolatban. Ám az utóbbi időszakban valami más köti le a figyelmét: szüntelenül reflektálnia kell az utóbbi idők képtelenebbnél képtelenebb világvége jóslataira. Ezek egy képzeletbeli bolygóról, a Nibiruról szólnak, amely a Földdel ütközve mindent elpusztít. A „gond” csak az, hogy ha igaz az elmélet, ennek már párszor meg kellett volna történnie. Először 2003-ban jósolták meg a bolygó érkezését, aztán ez kitolódott 2012-re, majd miután nem következett be a várva várt apokalipszis, idén szeptember 23-ra módosították a dátumot. Ezt azóta még néhányszor eltolták, a legutóbbi időpont november 19. lett volna, ekkor sem történt azonban semmi.

Nem túlzás azt állítani, Morrison az idegösszeomlás szélére került a buta kérdésektől.

“Önök logikus magyarázatot várnak egy teljesen logikátlan felvetésre.” – mondta a tudós a SETI eheti podcast adásában, miután a műsorvezető arra volt kíváncsi, miként vélekedik a NASA arról, hogy az elmúlt három hónapban háromszor jósoltak világvégét.

“Nem létezik ilyen bolygó (a Nibiru), soha nem is volt és nem is lesz – ennek ellenére újra és újra felüti fejét a köztudatban.” – tette hozzá.

Frusztrációja teljesen érthető. Az áltudományos teória szerint a Naprendszer peremén egy hatalmas bolygó (egy másik verzió szerint „fekete csillag”) kering, amit a köztudat Nibiru néven ismer, és bár senki sem bizonyította létezését, mégis rengetegen meg vannak győződve arról, hogy előbb-utóbb összekoccan a Földdel.

Naponta érkeznek az aggódó üzenetek

Morrison elmondta, azt hitte, a képtelen teória hamar elhal majd, de tévedett. Naponta kap kétségbeesett vagy felháborodott üzeneteket, amik rendszerint arról szólnak, hogy a NASA titkol valamit. De erről természetesen szó sincs, és ezt a kutató igyekezett tudományos érvekkel magyarázni.

Például ha a Nibiru létezne, már régen összezavarta volna a Naprendszer külső részén található bolygók pályáit.

A tapasztalatok alapján az észérvek sajnos továbbra is süket fülekre találnak.

A NASA kezdetben megosztott volt azzal kapcsolatban, reagáljanak-e erre az egészre valamit vagy sem. A NASA igazgatója végül az előbbi mellett döntött. Így Morrisonnak – aki korábban a Voyager-, Galileo-, és Kepler-küldetésekben bizonyított – ma szájba rágós Youtube-videókat kell gyártania rémült tizenéveseknek.

Szeptemberben indult a 2017-es hülyeségcunami

A 2017-es világvége-lavinát egy magát keresztény numerológusnak beállító csaló indította el, aki saját bevallása szerint a Jelenések könyvéből kiszámította, hogy szeptember 23-án fog bekövetkezni az elragadtatás, ebben pedig kulcsszerepe lesz a Nibirunak. Miután a kérdéses napon az égvilágon nem történt semmi, az esemény időpontját áttolták október 15-re. Természetesen ekkor sem csapódott a Földnek idegen objektum, ennek ellenére folyamatosan újabb időpontokra teszik a megjövendölt kozmikus katasztrófát. Morrison úgy véli, nagy felelősség terheli a bulvárlapokat is, amelyek folyamatosan címlapon tartják a témát, pánikot okozva az arra fogékonyak körében. Sajnos a tapasztalatok azt bizonyítják, a rettegő, befolyásolható emberek mindent bevesznek, amit eléjük raknak.

“Egyik nap egy férfi telefonált, arra volt kíváncsi, bemenjen-e szombaton dolgozni, mivel úgyis világvégét mondtak aznapra. Inkább nem mondom el, mit válaszoltam.” – nyilatkozta Morrison.

Forrás: washingtonpost.com – origo.hu

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up