felfedes.hu

UFO-k, Földönkívüliek, Űrkutatás, Tudomány, Alternatív médiaoldal

Kezdőlap » Senki sem tudja, kik emelték a hatalmas szobrokat: Mont’e Prama óriásai

Senki sem tudja, kik emelték a hatalmas szobrokat: Mont’e Prama óriásai

Szardínia szigetén 1974-ben két, két és fél méteres szobrokra bukkantak régészek. A hatalmas kőóriások legtöbbjét sírok közelében találták, így valószínűleg azok védelmezőiként állíthatták őket, amit harci felszerelésük is alátámaszt.

Megalkotóik kiléte máig vitatott. Vannak, akik szerint a Nuragic kultúra, egy őslakos nép keze munkáiról van szó, mások szerint azonban egy titokzatos tengeri vándornépéről, akik a 13-14. században a mediterrán partoknál hajózhattak. Az alábbi képek kíséretében további érdekességek következnek.

Mont’e Prama óriásai nevüket a lelőhelyükhöz közel eső hegy után kapták.

Az óriások sajnos darabokra törtek az idők során, így kerültek elő. Ezt követően negyven év kutatómunka vette kezdetét.

Több mint ötezer darabka került elő, melyekből összesen 33 óriást raktak össze. Két továbbit egészben találtak meg 2016-ban.

A szobrokat időszámításunk előtt 8-11 körül állíthatták.

A szobrok különös arca feltűnő sajátosság. Bár elsőre a homlok alatti mélyedés szemnek, a kör alakú vésés pedig arcfestésnek tűnik, a szakértők szerint a vésett körök az óriások szemei.

A homlok, a hangsúlyos orr és a szögletes áll erősen maszkulin vonások, ami a harcosok erejét lehetett hivatott szimbolizálni.

Érdemes egy közelebbi pillantást vetni a harci öltözék aprólékos kidolgozására.

Fegyvereik ugyancsak részletgazdagok.

Egyes óriások pajzsa is előkerült. Egyesek szerint a harcosoknak maszkjuk is lehetett.

Utóbbi hasonló lehetett, mint a ma Szardínián élők hagyományos ünnepi maszkja.

Forrás: femina.hu

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up