felfedes.hu

UFO-k, Földönkívüliek, Űrkutatás, Tudomány, Alternatív médiaoldal

Kezdőlap » Nem e világi jelenséget figyelt meg a szovjetek után kémkedő műhold

Nem e világi jelenséget figyelt meg a szovjetek után kémkedő műhold

Amikor 2017 októberében az Oumuamua belépett a Naprendszerbe, sokan idegen civilizáció produktumának gondolták a messziről jött aszteroidát: alakja egyetlen korábban észlelt kisbolygóéra sem hasonlított. Azóta persze bebizonyították, hogy szó sincs kis zöld emberkék által épített űrhajóról, egyszerű természetes képződmény száguldozik az űrben. A furcsa forma persze sokak fantáziáját megmozgatta, akárcsak több olyan korábbi felfedezés, amelyekről szintén kiderült, hogy sokkal racionálisabb magyarázat van létezésükre.

A Mars-csatornák

Az 1800-as években még úgy hitték, a Mars egy olyan haldokló civilizáció otthona, ami mesterséges csatornák bonyolult hálózatát hozta létre a vörös bolygón. Az olasz Giovanni Schiaparelli távcsöves Mars megfigyelései során leírt csatornaszerű alakzatokat ugyanis angol nyelvre tévedésből a „canal” kifejezésre fordították, amely mesterséges csatornát jelent. Mindezzel ugrásszerűen népszerű lett a marsi élet lehetősége, amely a következő évtizedekben regényekben, filmekben is megjelent. Napjainkban az esetleges marsi életformákat maximum baktériumokhoz hasonló bonyolultságúnak képzelik, míg fejlett, például többsejtű élőlényekre nem számítanak a szakemberek.

Szokatlanul fénylő csillag

2015-ben igen érdekes felfedezést tett egy kutatócsoport: találtak egy megmagyarázhatatlan fényességváltozásokat produkáló csillagot. A bizarr jelenség alapján egyesek arra következtettek, hogy valami óriási méretű és szabálytalan alakú objektum rendszertelen időközönként halad el a csillag előtt. Persze ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a potenciális magyarázatok között felbukkant a „kis zöld emberkék” mesterkedése is.

A rejtély annyira érdekfeszítővé vált, hogy 1700 támogató több mint 100 ezer dollárt költött arra, hogy lehetővé tegyék a további megfigyeléseket. A kutatók 2016 márciusa és 2017 decembere között végezték megfigyeléseiket a Las Cumbres csillagvizsgáló Mauin és a Kanári-szigeteken lévő teleszkópjai segítségével. Az eredmények végül lelombozták a sci-fi rajongókat: a csillagot nagyon finom, a milliméter ezredrészénél jóval kisebb szemcsenagyságú por takarhatja. A por a fényt különböző hullámhosszakon eltérő intenzitással blokkolja, állapították meg a tudósok.

Gammakitörések

A gammakitöréseket a 60-as évek vége felé kezdték megfigyelni az Egyesült Államok védelmi minisztériumának Vela nevű műholdjaival. A szatellitekkel eredetileg a szovjetek nukleáris kísérleteit akarták kémlelni, ám 1967-ben valami egészen mást figyeltek meg velük: erőteljes gammasugarakat, amelyek az űr távoli régiójából érkeztek. A felfedezések egészen 1973-ig voltak titkosítva, csak ekkortól kezdődött meg a gammakitörések tudományos kutatása.

Pulzárok

1967 egy kiváló év volt a földönkívüli intelligencia után vadászó önkéntesek számára, hiszen a gammakitörések mellett más izgalmas jeleket is sikerült megfigyelni. A Cavendish rádióobszervatórium működtetésében kulcsszerepe volt egy fiatal kutatónak, Jocelyn Bellnek, aki egyúttal a berendezés által kapott adatokat is elemezte. Olyan szabályos időközönként ismétlődő jeleket fedezett fel, amelyek minden kétséget kizáróan a Naprendszeren túlról érkeztek. A rádiócsillagászok nem tudták, hogyan publikálják az eredményt, ezért poénból még azt is felvetették, hogy a szignálokat a „kis zöld emberkék” keltik, pedig már akkor sem tűnt valószínűnek, hogy idegen civilizáció jelzéseit fogták volna a szakemberek. Természetesen a média pont emiatt kapta fel a felfedezést, így csakhamar világszenzációként prezentálták az eredményeket. Ma már tudjuk, hogy a jeleket pulzár hozta létre, vagyis egy olyan gyorsan forgó neutroncsillag, amely erős mágneses térrel rendelkezik. A felfedezés 1974-ben fizikai Nobel-díjat ért. Érdekesség, hogy ez volt az első alkalom, hogy a legrangosabb tudományos díjat a csillagászat területén végzett munkáért ítélték oda.

A „Hűha!” jel

1977. augusztus 15-e óta tartotta lázban az idegenek után kutató lelkes szakértőket és laikusokat az úgynevezett „Hűha!”-jel. Ez egy erős, keskeny sávú rádiójel volt, amelyet a SETI program keretében dolgozó dr. Jerry R. Ehman fogott a Big Ear (Nagy Fül) rádióteleszkóppal.

A szignál olyan jellemzőkkel bírt, amelyek egy lehetséges földön kívüli civilizációtól való származásra utaltak, és teljesen eltért a kozmikus háttérzajoktól. Ehman a felfedezéstől annyira meglepődött, hogy a jelsorozat mellé az angol „Wow!” (Hűha!) felkiáltást írta, innen ered a jel közismert neve. A szignál mindössze 72 másodpercig tartott, és sosem ismétlődött meg.

A jel eredete sokáig rejtély maradt, egy csillagász, Antonio Paris azonban 2017-ben előrukkolt egy racionálisnak mondható elmélettel: eszerint a jel kibocsátásáért egy üstököspár (a 266P/Christensen és a 335P/Gibbs) volt a felelős.

Gyors rádiókitörések

A jel mindössze öt milliszekundumig tartott, mégis több energiát bocsátott ki, mint a Nap egy hónap leforgása alatt. A gyors rádiókitörések felfedezése 2007-ben valódi szenzációnak számított, azóta pedig több tucat hasonló szignált sikerült észlelni.

2017-ben a Harvard Egyetem asztrofizikusai igencsak sci-fi ízű elképzelést vetettek fel: a kozmikus fényfelvillanásokat valójában fejlett idegen civilizációk is létrehozhatják akkor, amikor óriási sebességre gyorsítják fel a csillagközi űrjárműveiket. A legújabb mérések viszont inkább azt mutatják, a kitörések olyan neutroncsillagokból származnak, amelyeket erős mágneses mező vesz körül.

Forrás: origo.hu

 

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up