felfedes.hu

UFO-k, Földönkívüliek, Űrkutatás, Tudomány, Alternatív médiaoldal

Kezdőlap » Egy brit egyház, amely Hitlert tekintette messiásnak

Egy brit egyház, amely Hitlert tekintette messiásnak

1945 végén egy saját maga által „fasiszta egyházként” aposztrofált szervezet vetette meg lábát Dél-Angliában, ahol tagjai Adolf Hitlert imádták. A háború által megtépázott lakosság számára ez már túlment minden határon: önbíráskodó akcióra került sor.

XI. Piusz pápa és Hitler találkozása, 1933.

Különc egyének gyülekezete

A történelmet ismerő ember gondolhatná, hogy 1945 májusát, azaz a Harmadik Birodalom legyőzését követően a náci ideológia támogatóit egyáltalán nem tűrték meg Nagy-Britanniában. Habár a brit állam tisztában volt vele, hogy jó néhány állampolgára szimpatizál a nemzetiszocialista eszmével, a hatóságok többnyire egyszerűen figyelmen kívül hagyták ezeket az embereket. Amikor azonban fény derült arra, hogy a Sussex megyei Petworth falu közelében egy Kingdom House nevű birtokon egy magát „Keresztény Reformerek Ligájának” nevező csoport egy Adolf Hitler imádatának szentelt „egyházat” alapított, a háború által megviselt ország lakosainak türelme végképp elfogyott.

1945 novemberében, amikor az egyik vezető sajtóhír a bergen-belseni koncentrációs tábor háborús bűnöseinek pere volt, egy másik ügy is a címlapokra került Nagy-Britanniában. A történet azzal az igen megosztó árveréssel kezdődött, amelynek keretében a londoni német nagykövetség tárgyai kerültek kalapács alá. Az elkelt tárgyak között volt egy gránitból készült Hitler-mellszobor, amelyet 500 angol fontért vásárolt meg Robert Gordon-Canning korábbi százados, aki a háború előtt a Brit Fasiszták Egyesületének (British Union of Fascists, BUF) egyik vezető tagja volt. John Larratt Battersby, egy másik prominens volt BUF-tag szintén részt vett az árverésen, és néhány náci zászlót vásárolt. A helyszínen érdeklődő riportereknek elmondták, a tárgyakat a Kingdom House-ba szánták, ahol a Keresztény Reformerek Ligája (League of Christian Reformers, LCR) egyházat alapított.

Robert Gordon-Canning házassági fotója Mary Maguire ausztrál színésznővel

A törvényhozás képviselői is feltettek ezzel kapcsolatban kérdéseket egy ülésen, és James Chuter Ede belügyminiszter válasza a nyilvánosság előtt is ismertté tette az LCR-t. Ede „teljességgel osztotta az emberek által érzett undort az LCR iránt, amely a vallás álcája alatt kultuszt kívánt csinálni Hitlernek és a gonosz erőinek, amelyeket az Egyesült Nemzetek sikeresen legyőztek.” Amíg azonban nem sértenek törvényt, tette hozzá, semmit sem lehetett tenni.

A Kingdom House tulajdonosa W.G. Barlow volt, aki autóversenyző volt az 1920-as években – fasiszta szimpátiái kevésbé voltak ismertek. A háború során az 1939-ben elfogadott „általános védelmi rendelkezések” 18B pontja alapján internálták – a törvény az ellenséges országok polgárai és a politikai disszidensek letartóztatását szolgálta. Az LCR legtöbb tagja olyan személy volt, akit a 18B pont alapján hozzá hasonlóan internáltak – valószínű, hogy maga a Liga is a Man-szigeti internálótáborban alakult meg.

Az LCR tagjai közé tartozott a Kingdom House „gondnoka”, Arthur Schneider is a worcestershire-i Kidderminsterből, aki korábban cigarettaautomatákkal kereskedett. Ő 1945. áprilisi szabadon engedését követően azzal töltötte a nyarat, hogy előkészítette a Kingdom House-t a Liga számára. Szeptemberben további tagok érkeztek, köztük Schneider nővérei, Battersby, és egy szintén hírhedt fasiszta szimpatizáns, Thomas Guillaume St. Barbe Baker. A szervezet tagjai családjaikat is a birtokra tervezték költöztetni.

W.G. Barlow egy Bentley versenyautóban 1922-ben

Baker és Battersby a háború előtt egy Militáns Keresztény Hazafiak (Militant Christian Patriots, MCR) nevű szervezet tagjai voltak, amely közeli kapcsolatot ápolt más fasiszta csoportokkal, mint például az Északi Liga (Nordic League) és a Britek Társasága (Britons Society) nevűekkel. Az LCR égisze alatt 1943-ban egy Battersby által írt kiáltványt adtak ki a Man-szigeten lévő Peveril internálótáborból. Ennek szövege így szólt:

„Mi angolok, hűek lévén Istenhez és Angliához, kihirdetjük a Végítéletet, Isten és Mammon utolsó küzdelmét, és Adolf Hitler, mint Isten bírája Isten által elrendelt küldetését, börtöntáborunkból országunk vezetői felé.”

A mélyen antiszemita páros politikai ideológiáját vallássá fejlesztette, melynek középpontjában Hitler isteni mivolta állt. A hírszerzőszolgálatok több megfigyelőjének meggyőződése volt, hogy Baker sarlatán volt, Battersby azonban teljesen komolyan gondolta az általa vallottakat. Később, 1952-ben egy „Adolf Hitler szent könyve” (The Holy Book of Adolf Hitler) című műben fejtette ki bővebben nézeteit:

„Az északi ember, aki mellett lépked örökké Adolf Hitler szelleme, Faja Megváltó Vérének Kövén áll. A Faj maga a Vallás, és Isten Kiválasztott Fajában, az árja népekben kerül kivilágításra az Út az egész emberiség számára (…) Adolf Hitler a ‘világosság a pogányok megvilágosítására”, amely megígértetett Jézus Krisztus Újtestamentumában, és a germán minta fogja vezetni az árjákat az örökkévalóságig (…) Üdvözlégy Isten Krisztusa és Kiválasztottja, Adolf Hitler!”

A brit Home Guard fegyveresei egy sussexi betonakadálynál a II. világháború alatt – a lakosság nagy része kivette részét a német invázióra való felkészülésből

Bakeréket társaik is szélsőségesnek tartották. A szintén fasiszta internált Samuel Darwin-Fox egy 1945 októberében egy társának, Charles Lockwoodnak írt levelében úgy fogalmazott a Kingdom House lakóival kapcsolatban: „Schneider és nővérei már beköltöztek szakácsokként, takarítókként, stb. (…) Mrs. Baker még nem „látta meg a fényt” és eltávozott – magával vitte az isten-gyermeket is!” Az „isten-gyermek” Baker fia volt. A férfi azt állította, a baba fején egy horogkereszt alakú anyajegy volt, és hogy a kisfiú Hitler örököse.

Arthur Schneider a Liga egyik legelhivatottabb híve volt, és mindkét nővére, Joan és Ethel (akit a legtöbben Maynek hívtak) szintén áttért. Öccse, Robert Schneider kevésbé vállalt nyílt szerepet, azonban 1945-ben katonaként aligha lett volna bölcs dolog emlegetnie egy náci szimpatizáns csoporttal való kapcsolatát. Arthurt közeli megfigyelés alatt tartotta a rendőrség Különleges Ügyosztálya már a BUF-be való 1939-es belépése óta. Az 1914-ben a Kidderminsterhez közeli Wolverlyben született férfi egy osztrák bevándorló, Johann Schneider fia volt. A Schneider-családból látszólag senki sem mutatott különösebb érdeklődést a politika iránt az 1930-as évek vége előtt. Johann csupán 1939 szeptemberében vette fel hivatalosan az állampolgárságot – négy unokaöccse is a Wehrmachtban szolgált, így vélhetően a Harmadik Birodalomba való deportálástól félt.

Oswald Mosley, a BUF vezetője tüntetést vezet, 1934.

Arthur azt állította, azért kereste fel a BUF-et, mert olyan nézeteket vallottak, amelyekkel ő eleve egyetértett. Hamarosan már lelkesen toborzott másokat is a szervezetbe. A brit hadseregbe is belépett a háború kitörésekor, de 1940-ben kérvényezte nem harctéri szolgálatba való áthelyezését. Egy bizottság előtt azt vallotta, nem akar az unokatestvérei ellen harcolni, a közelebbi vizsgálatok alapján azonban nyilvánvalóvá vált, hogy mélyen szimpatizál a nácik nézeteivel. Ezt követően leszerelték a hadseregtől és internálták. Sokatmondó adat, hogy Schneider volt az utolsó 18B-s internált, akit kiengedtek Peverilből 1945-ben, és még ezt követően is figyelte őt mind a rendőrség, mind a belső elhárítás, az MI5.

Öccsét, Robertet szintén megfigyelés alatt tartották a háború folyamán. Megtagadták belépését a Királyi Légierőbe, a hadseregben azonban szolgálhatott felügyelet mellett. Őt is látták 1945-ben a Kingdom House-nál – a földeken dolgozott katonai egyenruhájában, amelyről eltávolította az alakulatjelzéseket. Azt állította, nem tudta, mi folyt odabent.

Nem szívesen látott vendégek

A Schneider-nővérek, Joan és May a Women’s Land Army (a nőket a háború alatt a mezőgazdasági munkába szervező civil szervezet) szállásukról költöztek a Kingdom House-ba 1945. szeptember végén. Egy november 30-i keltezésű titkos dokumentumban a sussexi rendőrség tisztje, W.J. Hutchinson százados írt az ő tevékenységükről is:

„Körülbelül 1943 végéig e két fiatal hölgy igen langymeleg volt a háborúhoz való viszonyában. Ebben az időben térítette meg őket nézeteire bátyjuk, A.J. Schneider, azóta hozzáállásuk hűtlen [a hazához]. Arra lehet következtetni (…) az általuk neki írt levelekből (…) [hogy] tiszta, hogy a jó végső győzelme a gonosz felett a nemzetiszocializmus demokrácia feletti győzelmére utal, és hogy a haza Németországot jelenti.”

Nyilvánvalóvá vált, hogy mind a négy testvér elkötelezett volt a Hitler-kultusz mellett. A biztonsági szolgálatok úgy gondolták, tébolyultak, de egyúttal veszélyesek is, ahogy P.M. Burke, az MI5 egyik női munkatársa írta 1944 januárjában:

„Bár őrültek, nem gondolom, hogy ez ártalmatlanná tenné őket. Aki azt hiszi, Hitler a Földre visszatért Krisztus, akár meg is próbálhatja elősegíteni királyságának eljövetelét, például azzal, hogy segít a náciknak egy invázió esetén (…) Ezeknek az embereknek a veszélye véleményem szerint nem az, hogy másokat is megtérítenek gondolkodásmódjukra – ez igen valószínűtlen –, hanem hogy ennél közvetlenebb módon segíthetik az ellenséget.”

VIII. Eduárd angol exkirály feleségével, Wallis Simpsonnal Hitler társaságában

Baker kettejük internálása alatt térítette meg Schneidert nézetére, miszerint Hitler a messiás. Az MI5 úgy látta, Schneider „sosem ingott meg” ebbéli hitében, és teljességgel Baker hatása alatt állt. Paget hadnagy, a rangidős hírszerzőtiszt, aki kihallgatta Schneidert Peverilben „goromba, bosszúálló teremtményként” írta le őt, aki

„(…) megkülönböztethetetlen egy náci gazembertől, nyersen és utálatosan antiszemita (…) Azon kérdés megválaszolása, hogy a megszállottság hol végződik, és az elmebaj hol kezdődik, nem az én reszortom. Ma már úgy gondolom, Schneider ugyanolyan őszinte hitében, mint Battersby, és e tekintetben Schneider Battersbyhez hasonlóan elmebeteg. Úgy néz ki, mint egy sült bolond. Mesterét, T.G. St. Barbe Bakert mindig csalónak fogom tartani.”

A Kingdom House lakói azt állították, csendes, önellátó életet akartak, és nem terveztek evangelizálni. A biztonsági szolgálatok tudtak létezésükről – nem utolsósorban azért, mert Schneidernek továbbra is havonta meg kellett jelennie a rendőrségen –, azonban úgy döntöttek, békén hagyják őket. 1945 novemberében a Hitler-mellszobor körüli felhajtás változtatott ezen.

James Larratt Battersby

A parlamentben Garry Allighan, Gravesend munkáspárti képviselője megkérdezte a belügyminisztertől, „fog-e vizsgálatot elrendelni a Kingdom House székhelyű Keresztény Reformerek Ligája tagságába és tevékenysége körül, akiknek célja Hitler tisztelete és emlékének ápolása. A Daily Mirror című lap arról számolt be, „abban hisznek, hogy Hitler a második Jézus Krisztus és azzal fejezik be imáikat, ‘Adolf Hitler nevében, ámen’”. Egy anglikán lelkész, Canon Campion a Kingdom House ajtaja előtt tiltakozott, míg odakint egy pünkösdista lelkész vezetett egy csoport tüntetőt a himnuszéneklésben. A helyi falusiak ennél maróbban is kifejezték ellenérzéseiket.

1941-ben a petworthi falusi iskolát bombatalálat érte, amely 31 gyermek életét követelte. Egy fiát elveszített idős nő elmondta a riportereknek: „Túl sokat szenvedtünk mi errefelé ahhoz, hogy egyáltalán megpróbáljunk szeretni olyan embereket, akik azt mondják, szeretik Hitlert.” Ennél erősebb érzéseket fejezett ki egy szabadságát töltő tengerész, aki elmondta, szabadsága alatt menetet szervez a Kingdom House-hoz, hogy „kidobassuk ezeket a fasisztákat”. Egy közeli bázison szolgáló csoport kanadai pilóta is tüntetett a háznál.

December közepén a fenyegetések valóra váltak. Ahogy a Daily Mirror beszámolt róla:

„Egy csoport maszkos férfi, akik szemlyukakkal ellátott fekete kendőt viseltek fejükön, tegnap este rajtaütöttek a Kingdom House-on (…) A tíz férfi két szedánautóval érkezett, amelyek a rajtaütés ideje alatt egy, a házhoz közeli úton parkoltak (…) A Kingdom House-ban lakó két ifjú hölgy közül az egyik, miután zajt hallott a kertből, szólt Arthur Schneidernek, aki a Keresztény Reformerek Ligája főhadiszállását őrzi. [Schneider] kinyitotta a hátsó konyhaajtót, ekkor nyomban rátámadtak és összeverték. Arcán és fején vágások keletkeztek, fellökték és ráugrottak. Schneider nővére, a határozott Joan Schneider, megpróbált telefonon segítséget kérni, de az eszközt elvették tőle és kitépték a falból. A Liga további két férfi tagjával is durván elbántak a rajtaütés alatt, de a nőkkel tisztességesen bántak.”

Friedrich Coch, a német evangélikus egyház egyik leginkább nácibarát püspöke Drezdában, 1933. december 10.

Schneidert megkötözve, bekötözött szájjal, nadrág nélkül találták meg Petworth piacterén hagyva. Baker százados nem volt a házban ekkor, de nem sokkal később megérkezett autóval és beszélt a sajtónak. A Liga csupán bocsánatot akart, mondta. A keresztény értékeket hangsúlyozva Baker azt mondta, semmilyen módon nem akarták az ügybe bevonni a rendőrséget, annak ellenére, hogy Schneider igen súlyosan sérült. A támadók a tengerpart irányába távoztak, és magukkal vitték az LCR propagandakiadványait. Egy üzenetet is hagytak:

„Mi, egy csoport fiatal tiszt Őfelsége szolgálatában, azért hajtottuk végre a műveletet a Kingdom House-nál, mert a hatóságok látszólag semmit sem tettek azzal kapcsolatban, hogy egy Hitler-kultuszt állítanak fel Angliában. Mindannyian szolgáltunk külföldön. Arra jöttünk haza, hogy itt Hitler-imádat folyik. Nem elég azt olvasni, hogy a Scotland Yard nyomoz. Teljesen ki akarjuk oltani ezt.”

Ez volt a vég a Kingdom House számára. A Liga tagjai szétszóródtak, bár néhány évvel később egy hasonló közösséget próbáltak meg létrehozni Dél-Afrikában. Egy 1949-es levélben Olga Pike, az LCR egy kiábrándult tagja elmondta a People’s Post nevű lapnak: „A Schneiderek, plusz Mr. James Battersby és Mr. Baker törvénytelen gyermekei mind Dél-Afrikába hajóztak csatlakozni Mrs. Bakerhez és családjához. Úgy tűnik, a Bakerek karácsony előtt távoztak, és abban reménykednek, hogy találnak egy gyümölcsfarmot, amelyen mind dolgozhatnak (…) Jó is, hogy ez az ország megszabadul tőlük. Képzeljék csak, Battersby elhagyja összes gyermekét (4) és feleségét, hogy a Kingdom House-os társasággal tartson.” Valószínű, hogy Baker házasságon kívül született fiainak anyja May Schneider volt.

A gyümölcsfarmos tervek azonban nem bizonyultak megvalósíthatónak. Battersbyt hamarosan deportálták, mint „nemkívánatos bevándorló”. Visszatért Angliába, ahol folytatta az antiszemita kiadványok publikálását. 1955-ben a Mersey-i kompról leugorva öngyilkos lett. Búcsúlevelében azt írta: „Munkám itt beteljesedett. Követem a Führert a dicsőségbe és az örökkévalóságba. Árja mártírjaink áldozata által győzelmünk biztosított az egész világon. Heil Hitler.”

Battersby könyvének különféle kiadásai

A Liga többi tagja visszavonult és eltűnt. Egy 1963 februárjában megjelent apróhirdetés, amelyet egy kiddermisteri ügyvédi társaság adott fel, információt kért egy bizonyos Arthur Schneider hollétéről, akit „korábban a Man-sziget és az észak-rodéziai [a mai Zambia] Lusaka” lakosaként írtak le. Baker Jersey szigetére költözött vissza, ahol időnként meglátogatták neonáci csodálók, egészen 1966-os haláláig. Rövid életű egyházának tagjai biztosan örülnének, ha tudnák, hogy 2018-ban az „Adolf Hitler szent könyve” elérhető az interneten, és a náci vezér mellszobrai is kaphatók több online áruházban.

Forrás: mult-kor.hu

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up