felfedes.hu

UFO-k, Földönkívüliek, Űrkutatás, Tudomány, Alternatív médiaoldal

Kezdőlap » Atlantisztól a Himalájáig – miről szólt a nácik okkultizmusa?

Atlantisztól a Himalájáig – miről szólt a nácik okkultizmusa?

Ausztria és Németország szellemi levegőjét már a XIX. században elnehezítették a rasszista és pángermán ideák. Később hozzájuk társult az okkultizmus, s egymás után alakultak az olyan társaságok, amelyek áltudományos módszerekkel próbáltak tényeket koholni a hiedelmekből. A nácizmus némelyik csoportosulást magába szívta, s a téves eszméiket megerősítő kutatásokat és expedíciókat rendeltek tőlük.

Egy generáció kulcsa

Adolf Hitler falta a könyveket. Elolvasott mindent, amiben igazolni látta sajátos teóriáit, a forrás hitelességével, a mű minőségével vagy a cselekmény érdekességével egyáltalán nem törődve. Azokat az írásokat kedvelte igazán, amelyekben fel tudta fedezni valamilyen formában elméletei közül a három legfontosabbat, vagyis hogy az élet szakadatlan küzdelmében csak a legerősebb faj képes életben maradni, hogy ez a faj az árja (indoeurópaiak), amely felsőbbrendű a többinél, s melyet a zsidóság tönkre akar tenni.

Ifjú korában bár komoly festőművészi ambíciói voltak, a bécsi Szépművészeti Akadémiára nem vették föl, ezután hosszú éveket töltött a császárvárosban munka nélkül, szűkös albérletekben tengődve, olvasással, sétálgatással és gondolkodással ütve el az időt. Legkedvesebb olvasmányai közé tartozott az Ostara folyóirat, amelynek főszerkesztője később elmesélte, hogy a fiatal Hitler 1909-ben felkereste őt, és régebbi számok után érdeklődött. Lelkesedésén és szemmel látható nyomorúságán megindulva a szerkesztő nemcsak a keresett példányokkal ajándékozta meg, hanem néhány korona alamizsnát is adott neki. De vajon mi érdekelte annyira Hitlert, mi rejtőzött az Ostara címlapja mögött?

Az ősi germán tavaszistenről elnevezett Ostara folyóiratot 1905-ben alapította Jörg Lanz von Liebenfels, az árjaelmélet egy megszállott képviselője. Valódi neve Adolf Josef Lanz volt, s cisztercita szerzetesből lett neognosztikus vallásalapító, aki a fajelméleten alapuló, liberalizmusellenes nézőpontjából nemcsak a Habsburg Monarchiát bírálta, hanem arra a veszélyre is figyelmeztette az osztrák olvasókat, amelyet az „alsóbbrendű fajok” jelentenek rájuk, árjákra nézve.

Folyóiratának egyik legnagyobb vonzereje – különösen az ifjak számára – azokban a pornográfia határát súroló elbeszélésekben lakozott, amelyekben a gyönyörű szőke germán nők a szexuális vágytól túlfűtött „sötét férfiak” martalékául estek. Az Ostara rendszerint a néger, a szláv és a zsidó férfiakat illette a „fekete” jelzővel, s agyafúrt, majomszerű lényekként ábrázolta őket, akik csillapíthatatlan szexuális étvágyuktól hajtva mindenáron be akarják szennyezni a tiszta árja vért.

Az Ostarához hasonló periodikák nemcsak Ausztriában élték virágkorukat, hanem Németországban is, ahol nacionalista láz fűtötte az embereket. Mindkét nemzetben szélsőséges társaságok alakultak, melyek az újságokat használták kifejezési eszközükül, s hatást gyakoroltak a polgárokra – erősítve bennük a legfőbb célt: hogy egyetlen államban, a Nagynémet Birodalomban egyesüljön minden germán.

A náci párt előképe: a Thule-társaság

A nacionalista csoportok közül az egyik legnépszerűbb a Thule-társaság volt, mely 1911-ben jött létre Münchenben, s eredetileg néprajzi kutatásokkal foglalkozott. A társaság elnevezése az ókori görög legendákban szereplő misztikus északi szigetre utal, amely a német nacionalisták számára a népük északi eredetét szimbolizálta. A felső- és középosztálybeli szakemberekből álló csoportosulás jelképe egy tölgyfalevelekkel díszített kardon található szvasztika volt – amelyből később Hitler ihletet merített a náci horogkereszt megalkotásához.

Az első világháború alatt feloszlott a társaság, de 1918-ben újraalapították, s immáron több ezer taggal bővelkedett. Közéjük tartozott Rudolf Hess (Hitler későbbi helyettese), Hans Frank (a megszállt lengyelországi területek főkormányzója), Gottfried Feder (a Nemzetiszocialista Párt programjának társszerzője) és még számos olyan személy, aki később nagy befolyásra tett szert. 1919-ben közülük néhányan létrehozták a Német Munkáspártot (DAP), s az volt a céljuk, hogy megfosszák hatalmuktól a liberális demokráciát megvalósító weimari köztársaság vezetőit. Alig telt el néhány hónap, és Hitler is csatlakozott hozzájuk, majd ugyancsak kis idő elteltével átvette az irányítást, és Nemzetiszocialista Német Munkáspárttá (NSDAP) alakította át a politikai társaságot.

A későbbi Führer itt ismerkedett meg Dietrich Eckarttal, a Thule-társaság egyik legkiemelkedőbb tagjával, aki neves költő, újság- és drámaíró – valamint megrögzött iszákos – volt. Eckart Hitler imázsának egyik kitalálója és alakítója lett, csiszolta a modorát, tanácsokkal látta el és bevezette a megfelelő körökbe. 1923-ban bekövetkezett haláláig rengeteg mindenben segítette, s Hitler nagyon is tisztában volt azzal, hogy Eckart nélkül valószínűleg más irányt vett volna politikai pályája. A Mein Kampfban eképp emlékezik rá: „A legjobbak egyike volt. Egész életét annak szentelte, hogy tollával, gondolataival és tetteivel felébressze népünket.”

Himmler rögeszméi

A nemzetiszocialista mozgalmakhoz csatlakozottak közé tartozott Heinrich Himmler is, aki eredetileg katolikus volt, de mivel nagy érdeklődéssel olvasott hinduista írásokat, egy idő után elkezdett hinni a karma tanításában. Ő maga Madarász Henrik (876-936), a német nemzeti királyság megalapítója reinkarnációjának képzelte magát, s a kereszténységbe vetett hite olyannyira megingott, hogy végül el is hagyta azt. Egyre jobban vonzotta az asztrológia és a jóslás, különböző spiritualista és újpogány elméletekben mélyült el. Ő is vallotta azt a nézetet, hogy a németek egy hatalmas zsidó összeesküvés kiszemelt áldozatai, amelynek csak úgy lehet elejét venni, hogy megtisztítják a germán fajt az idegen elemektől, és visszatérnek népük ősi vallási és társadalmi szokásaihoz.

Meg volt győződve arról, hogy Atlantisz túlélői, akik a Himalájáig vándoroltak – s ott hoztak létre egy új, erős társadalmat –, a germánok elődei, és hitt a Szent Grál létezésében is, mi több, azt is tudni vélte, hogy a katharok földjén található. Megbízott egy SS-tag középkorkutatót, Otto Rahnt, hogy a germán nép érdekében még nagyobb intenzitással, az ő utasításait követve folytassa vizsgálódásait a titokzatos szent tárggyal kapcsolatban. Himmler szerint ugyanis a német társadalomnak az ő általa is preferált ideológiai hálóra kell építkeznie, s ezáltal felmerült egy olyan társaság igénye is, amely tudományosan igazolja őket. Létrehozták hát az Ahnenerbe, az „Ősök öröksége” nevű szervezetet.

Kutatások politikai megrendelésre

Az ősgermán világ tanulmányozása érdekében megalapított társaság, az Ahnenerbe 1935-ben, Himmler utasítására jött létre. Feladata az volt, hogy a múltban olyan bizonyítékokat találjon, amelyek alátámasztják az árja faj felsőbbrendűségét, valamint hogy felelevenítsék az ősi tudást. Az eredményeket minden, akkor létező médiumban közzétették: tanulmányokat publikáltak a magazinokban, előadásokat tartottak, rádióműsorokban beszéltek róluk és dokumentumfilmeket készítettek a témában.

Wewelsburg várát Himmler az SS kultikus központjává alakította

Az Ahnenerbe gyorsan terjeszkedett, csatlakozott hozzá számos tudós, akik készek voltak kutatásaikat az elképzeléseknek és elvárásoknak megfelelően alakítani, s a tudományos igazságot átformálni. Kutattak egy szent északi írás után – amelyből egy bizonyos elmélet szerint a többi szent írás, köztük a Biblia is ered –, tanulmányozták a karéliai mágikus szertartásokat az orosz-finn határon, és kitartóan keresték Thor isten kalapácsát. Hitler viszont hamar megelégelte ezeket a hiábavalóságokat, s szemléletváltást követelt a társaságtól. Az elnöki székbe Walter Würstöt helyezte, aki a szanszkrit irodalom elismert szakértőjének számított, s aki azonnal megtisztította az intézményt a sarlatánoktól, s helyettük makulátlan hírnevű szaktekintélyeket szerződtetett le – a himmleri elveket azonban ő is követte.

A társaság új nyelvészei az ősi árja nyelvet próbálták rekonstruálni, az ókorkutatók a görög és a római kultúra északi gyökereit keresték, s közben az egyesület expedíciókat szervezett, melyek az egykori kontinensük (Atlantisz) elpusztulása után következő vándorlásuk nyomait kutatták. Horvátországba, Norvégiába, Olaszországba és Tibetbe is elutaztak, a kanári-szigeteki, illetve a bolíviai expedíciók azonban a második világháború miatt meghiúsultak. Egyéb tevékenységeiket viszont nem függesztették föl, s immár a megszállott országok múzeumai könyvtárai és magángyűjteményei is a rendelkezésükre álltak. Feloszlásuk Németország háborús veresége miatt következett be.

Az Ahnenerbe tagjainak esete más és más, bűneik mértéke különböző. Néhányan még a háborúban életüket vesztették, a többieknek háborús bűnösként bíróság elé kellett állniuk, de sokan különösebb következmények nélkül távozhattak onnan. Pályafutásukat újrakezdhették Németország egyetemein és kutatóintézeteiben.

Forrás: mult-kor.hu

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up