felfedes.hu

UFO-k, Földönkívüliek, Űrkutatás, Tudomány, Alternatív médiaoldal

Kezdőlap » A terepen szörnyeteggé vált a világ első számítógépes vírusa

A terepen szörnyeteggé vált a világ első számítógépes vírusa

Mi csak egy ártalmatlan, “baráti vírust” akartunk létrehozni, és nem az volt a célunk, hogy “tönkre tegyük a számítógépeken tárolt adatokat” – szabadkozott a két pakisztáni fivér Basit és Amjad Farooq Alvi egy 2011-es interjúban. Minden jóindulatuk ellenére a “Brain” névre hallgató kreálmányuk igazi szörnyetegként söpört végig a komputerizált világon.

Basit és Amjad Farooq Alvi egy számítógépes boltot üzemeltetett a pakisztáni Lahor városában, az 1980-as években. A két fiatal programozó szoftverek kalóz példányainak eladásából élt. Tevékenységüket teljesen legálisan űzhették, mert Pakisztánban akkoriban a számítógépes programok még nem voltak szerzői jogi védelem alatt. A megengedő jogi környezet végül az Alvi fivérekre is visszaütött. Basit és Amjad szomorúan szemlélték, hogy az általuk megírt orvosi szoftverekből is rengeteg kalózpéldány kering a piacon.

Egy nap aztán elegük lett, és elhatározták, hogy egy olyan vírust építenek be a szoftverjükbe, amely működésbe lép, ha a programjukat illegálisan másolják le. A 17 éves Basit és a 24 éves Amjad 1986. január 19-én “engedte szabadjára” a világ első olyan vírusát, amely a DOS operációs rendszert megfertőzve komoly zavart tudott okozni a korabeli PC-ben.

A “Brain” először a delaweri egyetemen ütötte fel a fejét. A korabeli adattároló eszközök (floppy lemezek) írására és olvasására használatos floppy meghajtók jelentősen lelassultak, a vírus pedig egy üzenetet hagyott a fertőzött floppy lemezek boot szektorában, amely megadta Basit és Amjad nevét és telefonszámát, illetve arra bíztatva a ledöbbent, pórul járt felhasználókat, hogy a hiba kijavítása érdekében lépjenek kapcsolatba a fivérekkel.

A “Brain” végig söpört az egyetemeken, majd tovább terjedt. Basit és Amjad telefonszámára hamarosan hívások tömkelege érkezett, és felháborodott európai és amerikai felhasználók ezrei kérték a fivérek azonnali beavatkozását számítógépük vírusmentesítése végett. A felfordulásra felfigyelt a média is, Basit és Amjad pedig döbbenten konstatálta a vírus terjedésének mértékét.

A pakisztáni programozó testvérek 1987-ben végül beszüntették a vírussal fertőzött programjuk kereskedelmi forgalmazását. Meglepő, de a káosz, amelyet okoztak egyáltalán nem tette tönkre karrierjüket, hírnevet szereztek maguknak és a találóan Brain Telecommunication Ltd-nek nevezett cégük jelenleg a pakisztáni internetszolgáltató szektor egyik meghatározó eleme.

Forrás: mult-kor.hu/

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up