felfedes.hu

UFO-k, Földönkívüliek, Űrkutatás, Tudomány, Alternatív médiaoldal

Kezdőlap » Elveszett űrhajósok – a szovjet űrprogram kérdőjelei

Elveszett űrhajósok – a szovjet űrprogram kérdőjelei

Különösen népszerűek manapság azok az összeesküvés-elméletek, amelyek arról szólnak, hogy sosem jártak űrhajósok a Holdon. Ám nem az amerikai űrprogram az egyetlen, amellyel kapcsolatban különféle bizarr elméletek fogalmazódnak meg. Riválisa, a szovjet űrkutatás, szinte tálcán kínálja azt a lehetőséget, hogy összeesküvés-elméletek alanyává váljon: históriáját rengeteg feldolgozatlan, helyenként zárt archívum, nyelvi akadályok és különös kiszivárgások jellemzik. Ahogy sokan hitelt adnak annak, hogy Neil Armstrong valójában nem is lépett a Holdra, úgy sokan hiszik azt, hogy valójában nem Jurij Gagarin volt az első űrutazó. Elveszett kozmonauták előzték meg őt, nekik azonban már nem volt alkalmuk erről beszámolni.

Nem ott, nem akkor, nem úgy

1961. április 12-én startolt el Jurij Gagarin a bajkonuri űrrepülőtérről, majd 108 perccel később a terveknek megfelelően visszatért a Földre. A Vosztok–1 programot a Szovjetunió 1958-ban indította azzal a céllal, hogy a Földön az első ország legyen, amely embert juttat a világűrbe.

A zseniális mérnöknek és szervezőnek bizonyuló Szergej Koroljov vezetésével a szovjet tudósok elkészítették a Vosztok űrhajót, amelyet először automatikus repülésekkel teszteltek, majd 1960. augusztus 19-én már két kutyát is felküldtek az űrbe.

Ezzel párhuzamosan megkezdődött az űrrepülésben résztvevő pilóták kiválasztása. A leendő űrhajósoknak kiváló mentális és fizikai állapotban kellett lenniük, hogy bírják a fellövés és az utazás jelentette kihívásokat.

Szovjet kozmonauta egy szimulátorban

A több mint háromezer jelöltből végül húszan bizonyultak alkalmasnak, de a kört tovább szűkítették. A végül utazó űrhajósnak politikai szempontoknak is meg kellett felelnie: teljesen orosznak kellett lennie, valamint munkás- és parasztszülőkkel kellett rendelkeznie. Ezért is esett a választás Gagarinra, aki a világ első űrhajósa lett.

Azt nemigen vitatja senki, hogy Gagarin volt az első ember, aki túlélte az űrbe történő kilövést. Az összeesküvés-elméleteket vallók persze ezen az állításon is igyekeznek fogást találni. Az egyik sokszor idézett érv az, hogy a hivatalosan kiadott felvételeken Gagarin sisakjáról a CCCP felirat olykor „eltűnik”, tehát bizonyosan több felvételből vágták össze a képeket.

Ráadásul a szovjetek ellentmondásos információkat közöltek a nyilvánossággal Gagarin földet éréséről. A ma már megismerhető belső jelentésekből egyértelmű, hogy az űrhajós a leszálláskor valójában katapultált, és nem kisétált a földet érő űrhajóból, ahogy az egyes híradásokban szerepelt.

Jurij Gagarin

Az egyik legnépszerűbb teória szerint Gagarint az űrben megelőzte Vlagyimir Iljusin, aki egy tervezőmérnök fia volt, s mellesleg pedig berepülőpilóta. Ő 1961. április 7-én, tehát öt nappal Gagarin előtt talán már járt az űrben. A hír megszellőztetője Dennis Ogden, a British Daily Worker munkatársa, aki Moszkvában egy lépcsőházban lakott Iljusinnal, így volt némi rálátása a férfi sorsára. Azt is megtudta, hogy Iljusin 1961 áprilisában Kínában tartózkodott.

Az elmélet ettől kezdve szinte magától adódott: Iljusin utazása megelőzte Gagarinét, ám az űrhajója leszállás közben balesetet szenvedett, ráadásul Kína területén ért földet, ahol a kínai hatóságok elfogták. Mivel akkoriban a két ország viszonya finoman szólva sem volt felhőtlen, ezért csak hosszas egyezkedés után adták ki Iljusint, a szovjetek ezért gyorsan fellőtték Gagarint.

A népszerű teória szerint Iljusin (a csoportképen bal oldalon) már Gagarin előtt járt az űrben, ám az űrhajója balesetet szenvedett

Tegyük hozzá azonban, hogy Iljusin maga sosem állította azt, hogy „űrrepült” volna, a szovjet hivatalos szervek pedig e pletykára azzal reagáltak, hogy a pilóta lába fél évvel korábban egy autóbalesetben súlyosan megsérült, így nem is lett volna alkalmas az űrrepülésre. A szovjetek hitelessége azonban addigra annyira megkopott, hogy még igazmondásuknak sem adott mindenki hitelt.

Olaszországból, szeretettel

Az eltűnt szovjet kozmonauták kapcsán a leggyakrabban felemlegetett bizonyítékok az Achille és Giovanni Battista Judica-Cordiglia által felvett adások. A két rádióamatőr a Torino közelében fekvő Torre Bert nevű, egykori második világháborús katonai bunkerbe telepítette felszerelését, és több olyan rádióadást rögzített, amelyek álláspontjuk szerint a sikertelen szovjet űrmisszióktól származhattak.

Az egyik első felvételt 1960. november 28-án fogták be, amikor a világűrből S. O. S. rádiójelet véltek hallani, amely az idő előrehaladtával egyre gyengébb lett. 1961. február 4-én pedig (tehát Gagarin utazása előtt több mint két hónappal) állításuk szerint szovjet frekvenciákon egy Föld körüli pályára álló objektumból különös emberi hangokat hallottak. Ezekről azt feltételezték, hogy arról a Szputnyik–7-ről származnak, amely hivatalosan egy, a Föld légkörében elégett Vénusz-szonda volt.

Az olasz testvérpár szerint azonban az általuk fogott felvételeken szívdobogás és lélegzés hallható, melyeket Gennagyij Mihajlov “bocsátott ki”. Mihajlov fényképe a leendő űrhajósok egyikeként egyébként egy szovjet újságban jelent meg, s ezt az Associated Press vette át még 1959 októberében. Mivel a szovjet hivatalos híradásokban nem szerepelt a neve, ezért többen úgy vélekedtek, hogy valamelyik űrkísérletbe halhatott bele.

Achille és Giovanni Battista Judica-Cordiglia, az olasz testvérpár

A rádióamatőr fivérek fogták be azt a felvételt is, amelyről azt gyanítják, hogy egy olyan szovjet űrhajóról származik, amely állítólag már többször megkerülte a Földet (egyes elmélet szerint egy hétig volt az űrben), és az oxigénje már fogyóban volt, amikor megkezdte a leszállást. Az 1961. május 16-án rögzített adásból egy orosz űrhajósnő szavait vélték kihallani, akinek az űrkapszulája az atmoszférába érkezéskor éghetett porrá, és az utolsó szavaival is azt jelezte, hogy milyen meleg van.

Állítólag ezt kiáltotta orosz nyelven és igen hátborzongató módon: “Öt, négy, három, kettő, egy, kettő, három, négy, öt… (…) Beszélj hozzám! Nagyon melegem van! Mi? Negyvenöt? (…) Ötven? Igen, igen, igen… Lélegzem… Oxigén… Melegem van! Nem veszélyes ez? Itt minden… Ez nem veszélyes? Igen… igen… Ezt hogyan? Mi? Beszélj hozzám! Hogy továbbítsam? Igen… igen… Mi? (…) Nagyon melegem van. (…) Tüzet látok! Melegem van! (…) Le fogok zuhanni?”

Amennyiben a felvétel hitelessége bebizonyosodna, akkor át kellene írni az űrhajózás históriáját, amely szerint a világ első női űrhajósa Valentyina Tyereskova volt, aki 1963. júniusában járta meg a kozmoszt. Csaknem egy évvel később, 1962 májusában észlelték azt az adást, amelyben állításuk szerint egy nő és egy férfi hangja hallható, amint kétségbeesetten kérnek segítséget. Az űrhajósoknak még nevet is adtak, Ludmilla és Nyikolaj Tokovnak hívták őket, és a távolodó jel alapján kisodródtak a mélyűrbe.

965-ben Alekszej Leonov volt az, aki végrehajtotta a történelem első űrsétáját, miután kilépett a Voszhod-2-ből

Az olasz testvérpár rádiójeleivel kapcsolatosan persze rengeteg a kérdőjel. Legelőször mindjárt a felszereléseikről közölt fotók kapcsán tűnik valószínűtlennek, hogy azokkal bármilyen űrből való jelet foghattak volna. Az általuk “befogott” orosz felvételek pedig teljességgel eltértek a korabeli szovjet katonai protokolltól, az asztronauták nem azonosították magukat, ráadásul az összefüggéstelen mondatokba nyelvtani hibák sora is bekerült, amely valószínűtlen, ha valóban a magasan képzett hátterű, orosz anyanyelvű űrhajósok beszédét észlelték volna.

Az sem elhanyagolható ellenérv, hogy rádiósok sokasága figyelte akkoriban az eget, beleértve a szovjetek amerikai riválisait is, akik azonban nem észleltek semmit, az esetleges orosz kudarcot ugyanis nem késlekedtek volna a nyilvánosság elé tárni, lejáratandó a vetélytárs nagyhatalmat. Az orosz kormány mindmáig tagadja az olasz testvérpár feltételezéseit, s megkérdőjelezi felvételeiknek hitelességét.

Eltűnt hősök?

Az összeesküvés-elméletek nemcsak az olasz rádióamatőrök megfigyelései alapján tartanak számon eltűnt vagy a szovjet űrprogram során elhunyt űrhajósokat. A legkorábbi feltételezés 1959-ből az olasz Continentale hírügynökségtől származik, forrása egy állítólagos magas rangú csehszlovák kommunista tisztviselő, aki szerint több szovjet pilóta is meghalt szuborbitális repülési kísérletek során. (A megadott négy név soha nem szerepelt a szovjet forrásokban).

Az egyik orosz űrhajósról, mint lehetséges áldozatról a már említett olasz testvérpár is megemlékezett. Alekszej Bjelokonyev azonban nem űrhajós volt, hanem a szovjet űrprogram életfenntartó rendszerekkel foglalkozó munkatársaként dolgozott.

Szintén az űrhajós áldozatok közé sorolják Pjotr Dolgov ezredest. Ő állítólag a Vosztok–11 fellövése során hunyt el 1960. október 11-én. Csakhogy Dolgovról nem sokkal később kiderült, hogy valójában nagy magasságú ejtőernyős ugrásokat hajtott végre, és 1962 novemberében vesztette életét, amikor 28 ezer méter magasról ugrott, de a sisakja megsérült, és az alacsony nyomás miatt meghalt.

Valentyin Bondarenko

Valentyin Bondarenko szintén létező személy volt, tényleg a szovjet űrprogramban dolgozott, és Gagarin utazása előtt nem sokkal, 1961. március 23-án vesztette életét. Csak 1980-ban hozták nyilvánosságra, hogy Bondarenko egy kísérlet keretében egy alacsony nyomású, oxigénnel telt tartályban tartózkodott, amikor egy elektromos főzőlapra ráejtett egy műszertisztításra használt, alkohollal átitatott kendőt, ami az oxigéndús környezetben lángra kapott.

Égési sérüléseibe Bondarenko 16 órával később belehalt. A szovjetek sokáig eltitkolták az esetet, sőt törölték arcmását azokról a fényképekről is, amelyeken az első hat kiválasztott űrhajós volt látható. Mindez táptalajt adott az űrhajósokkal kapcsolatos mendemondáknak.

Akták és bábok

A Szovjetunió összeomlása után a korai űrprogram számos részlete került nyilvánosságra, és vált kutathatóvá. Így az űrkutatás történetével foglalkozók számára ismert a programban résztvevők csaknem teljes névsora, így a lehetséges űrhajósjelöltek sorsáról is többet tudunk. A korai feltételezett haláleseteket cáfolja az a tény, hogy a szuborbitális repülési kísérletek során még nem utaztak pilóták, mert az életben tartó és életmentő rendszerek még nem voltak kifejlesztve. Az eltűnt űrhajósnőkről szóló legendák egyik komoly ellenérve az, hogy nőket csak 1960 után vontak be a szovjet űrprogramba, a kiképzésük is ekkortól kezdődött el.

Az űrből érkező orosz nyelvű felvételeknek van egy kézenfekvő magyarázata is: a szovjetek ugyanis az ember nélküli kilövések során előre felvett szövegeket lejátszó magnókat helyeztek el az űrhajóba, és ezeket a jeleket észlelhették egyesek beszédként. A gyakorlat egyik célja az volt, hogy teszteljék a rádiókommunikációt, hogy a leendő éles helyzetben is tökéletesen működjön. A másik cél természetesen a dezinformáció volt.

Szintén a szovjet gyakorlat része volt, hogy az ember nélküli kilövéseknél bábokat is az űrbe juttattak. Értelemszerűen, amikor ezek földet értek, azok a helyiek, akik szemtanúi voltak a landolásnak, csak annyit vehettek észre, hogy a kiérkező szakemberek egy mozdulatlan testet vesznek ki féltő gondossággal. Később pedig a szovjet hatóságok hívták fel a figyelmüket arra, hogy lehetőleg hallgassanak az esetről, és ez könnyedén táptalajt biztosított a későbbi szovjet űrbalesetekről szóló legendáknak.

Forrás: mult-kor.hu

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up