felfedes.hu

UFO-k, Földönkívüliek, Űrkutatás, Tudomány, Alternatív médiaoldal

Kezdőlap » Kategória: Űrkutatás

Az X bolygó lehet a felelős a tömeges kihalásokért

Az ősmaradványok által jelzett periodikus tömeges kihalások kapcsolatban állhatnak a feltételezett kilencedik bolygóval, állítja egy amerikai professzor. Daniel Whitmire, nyugalmazott asztrofizika professzor, az Arkansasi Egyetem matematikatanár arra a következtetésre jutott, hogy a rejtélyes és nem bizonyított létezésű „X vagy tízedik bolygó” (amit az újabb kutatások fényében helyesebb kilencedik bolygónak hívni, mivel a Plutót „lefokozták” törpebolygóvá) Tovább..

Megfigyelők a Holdon?

Egy vezető amerikai űrszakértő azt állítja, hogy UFO-k figyelték Neil Alden Armstrongot, amikor 1969. július 20-án, a Hold felszínén megtette az első lépéseket – ami „egy kis lépés az ember számára, de hatalmas ugrás az emberiség történetében”. Maurice Chatelain már nem dolgozott a NASA-nál, amikor 1979. szeptemberében nyilvánosságra hozta, hogy az asztronauta egy közeli kráter Tovább..

A kiváltságos bolygó

1977 nyarának végén történelmi jelentőségű küldetés indult útnak. A Voyager 1 és Voyager 2 a Föld gravitációjától elszakadva, a Naprendszer távoli szegletei felé vette az irányt. Küldetésük elsődleges célja a négy nagy távoli bolygó volt. A Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz. A Voyager űrszondák 13 éven át vizsgálták közelről ezt a titokzatos világot, fontos Tovább..

Nibiru

A Nibiru egy feltételezett bolygó a naprendszerünkben, amelyet William Pickering és Percival Lowell hibás alapokon nyugvó matematikai számításai alapján valószínűsítettek. Miután e tudósok megvizsgálták az Uránusz és a Neptunusz mozgását, az elméleti értékektől való eltérések miatt azt feltételezték, hogy egy eddig ismeretlen, jelentős tömegű bolygó is található a naprendszerben. A Naptól való feltételezett nagy távolsága Tovább..

Nem evilági zenét hallottak az űrből az Apollo asztronautái

Az Apollo 10-et úgy is szokás emlegetni, mint a holdra szállás főpróbáját. Ez volt a NASA Apollo programjának negyedik emberes küldetése, amely során másodjára jutottak el a holdig. A személyzet Thomas Staffordból, John Youngból és Eugene Cernanból állt. Induláskor az Apollo-egység négy főrészből tevődött össze: a parancsnoki, a műszaki, a holdkomp és a mentőtorony részből. Tovább..

Hitt az ufókban a Plútó felfedezője

Egészen 1930-ig hivatalosan csak nyolc bolygóból állt a Naprendszer.  Azt már korábban is tudták, a Neptunusz pályaelemeiben kimutatott rendellenességekből, hogy kell léteznie egy kilencedik bolygónak is a kozmosz mélységeiben. Hosszas kutatómunka után, Clyde Tombaugh amerikai csillagász, a Lowell Obszervatórium munkatársa, 86 évvel ezelőtt, 1930. február 18-án fedezte fel a Plútót. Isten háta mögötti farmról a Tovább..

Rejtélyek a Marsról

Hét megválaszolatlan kérdés a vörös bolygóról, amelyre a tudósok sem tudják a választ. A Mars mindig is izgatta az emberek fantáziáját. Az ősi kínai csillagászok „tűzcsillagként” emlegették a bolygót, amelyről sokan azt feltételezik, hogy akár űrlények is élhetnek rajta. A Marsra már több űrhajó eljutott, ám még így is akadnak olyan rejtélyek, amelyek máig megoldatlanok. 1. Tovább..

Két égitestből állhat a Föld

Két objektum 4,5 milliárd évvel ezelőtti frontális ütközése vezetett a Hold megszületéséhez, állítja egy új elmélet. Ez azt is jelenti, hogy Földünk valójában két égitestből tevődik össze. Az, hogy a Hold egy Naprendszerbeli karambol következménye, nem új elmélet, hanem már egy jó ideje keringő teória: eszerint a Theia nevű égitest oldalba kapta a Földet, a Tovább..

Isten a világűrben

Mi történik a vallásokkal, ha az emberiség elkezd terjeszkedni a világűrben? A különböző vallások milyen szerepet töltenek majd be? Jelen lesznek-e egyáltalán más bolygókon a mai földi vallások? Korunk egyik legnagyobb tudósa, Stephen Hawking egy nemrégiben megtartott konferencián arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberiségnek a túléléshez és ahhoz, hogy ne pusztítsa el önmagát, Tovább..

Életmentő űrállomás

A Nemzetközi Űrállomással (ISS) kapcsolatban általában a súlytalansági kísérletek jutnak eszünkbe, de vannak, akiknek közvetve az életét is megmentette. Az egyik ilyen szerencsést Eirikur Johannssonnak hívják, norvég állampolgár, és 2012. január 25-én szenvedett balesetet Hallgrimar nevű hajójával, a Norvég-tenger jeges vizében, Izland és Norvégia között. A hajó felborult, süllyedni kezdett, a mentőcsónakban pedig a mostoha Tovább..

A NASA Hold anomáliák és UFO jelenségek hátterében

A NASA a hatvanas évek végén külön kérésre, vezető csillagászokkal és tudósokkal kutatást szervezett a Hold rendellenes fényjelenségeivel és egyéb Hold anomáliákkal kapcsolatban. Az erről készült dokumentumot R-277 néven tette publikussá az Űrkutatási hivatal 1968-ban. Elképesztő mennyiségű különös eseményt sikerült összegyűjteni a project során, ami szám szerint azt jelenti, hogy közel hatszáz esetet, leírást tartalmaz a Holdról kiadott Tovább..

A Mars arca

Vörös bolygótestvérünk legismertebb objektuma kétség kívül az ún. Mars-arc. Az amerikai Viking 1 szonda 1976. július 25-én készítette és továbbította a Földre a felvételt, melyet pár napon belül, július 31-én a NASA közzé is tett azzal a megjegyzéssel, hogy a képen látható domborzati képződmény egy emberi fejre emlékeztet. Ezzel együtt az űrügynökség tudósai már akkor is Tovább..

Méghogy kamu volt: 8400 fotót tettek közzé a holdra szállásról, itt találja őket

Az Apollo-program keretén belül fényképezőgépeket is vittek a Holdra, nem csak űrhajósokat. Az archívum kezelői most úgy döntöttek, hogy az összes képet feltöltik a netre. Bárki nézegetheti és ingyen letöltheti őket. Több mint 8400 történelmi fotó került fel a netre, méghozzá bárki számára ingyen elérhető, letölthető és felhasználható módon: az Apollo-program archívumából készült bámulatos galéria Tovább..

A nagy UFO-vita

A felmérések szerint a közvélemény több mint egyharmada véli úgy, hogy létezik földön kívüli élet, sőt nagyjából ugyanennyien gondolják, hogy az idegenek a Földet is rendszeresen látogatják. Számos televíziós műsor foglalkozik a földön kívüli látogatók létezésével, többségük azzal csábítva a nézőket a képernyők elé, hogy pontot tehetnek az úgynevezett ufóvita végére, azonban erről szó sincs. Tovább..

A nagy szuperhold-átverés

“Ha ma este az égre nézünk, csodás jelenségnek leszünk szemtanúi: a Hold távcső nélkül is akkorának fog látszani, mint a telehold szabad szemmel!” A szuperhold-mániát senki sem foglalta jobban eddig össze Szabó M. Gyulánál, az ELTE Gothard Obszervatórium igazgatójánál, aki íme, tényszerűen rámutatott a lényegre. Nincs itt semmi látnivaló, haladjunk tovább! A nagy Hold-átverés: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1835_augusztus_25_a_nagy_hold_atveres Tovább..

Scroll Up