felfedes.hu

UFO-k, Földönkívüliek, Űrkutatás, Tudomány, Alternatív médiaoldal

Kezdőlap » Kategória: Tudomány

Orosz tudósok “visszaforgatták” az időt

Meghökkentő felfedezést tettek a moszkvai állami egyetem tudósai és a kísérletben részt vevő szakemberek: azt állítják, mesterséges körülmények között sikerült “visszatekerniük” az időt. Áttörésük elsősorban a kvantumszámítógépek fejlesztésénél jöhet jól. Az időgépekről szóló első fantasztikus regények óta izgatja a tudósok fantáziáját az idő kerekének mozgatása, amelyet moszkvai, illetve amerikai tudósok most bizonyos értelemben, de végrehajtottak – Tovább..

Befecskendeztek egerek szemébe egy anyagot, utána 10 hétig láttak a sötétben is

Egy kísérlet keretében amerikai és kínai kutatók olyan nanorészecskéket fecskendeztek az egerek szemébe, ami átkonvertálta nekik az infravörös fényt látható fénnyé. Nehéz elsőre eldönteni, hogy rendkívül izgalmas vagy inkább félelmetes az a kísérlet, amelynek eredményéről nemrég számoltak be a Kínai Tudományos és Technológiai Egytem, valamint a Massachusettsi Orvosi Egyetem tudósai. A Cell beszámolója szerint a kutatóknak sikerült Tovább..

Teljesen meg fog változni az égbolt

Egy új kutatás szerint ha a légköri szén-dioxid szintje háromszorosára nő, eltűnhet az a tengerek feletti felhőtakaró, amely visszaveri a napsugárzást és óvja a felszínt. Az úgynevezett stratocumulus (réteges gomolyfelhőzet) a szubtrópusi óceánok mintegy 20 százaléka felett, többnyire a nyugati félteke tengereinél figyelhető meg. Ha ez a felhőtípus eltűnik, bolygónk 8 Celsius-fokkal is felmelegedhet – írja az Tovább..

A kutatók sem értik pontosan, mi történik a Föld mágneses terével

A Föld földrajzi és mágneses északi pontja nem esik egybe: ha az ember az iránytű alapján indulna el északi irányba, végül a Jeges-tengeren kötne ki, az Északi-sarktól pár száz kilométerre. A mágneses pólus folyamatosan vándorol, 115 éve például az ember Kanada partjaitól nem messze lyukadt volna ki, ha iránytűjére támaszkodik az Északi-sark keresésekor. A héten az Tovább..

Rákgyilkos anyag volt a dinókat kiirtó aszteroida belsejében

Akármennyire hihetetlen, a dinoszauruszokat elpusztító aszteroida nem csak az őshüllők “egészségét károsította” elképesztő mértékben, de olyan fémet is tartalmazott, ami hatékony gyilkosa a ráksejteknek. Az irídium úgy működik, akár egy időzített bomba: belép a rákos sejtek magjába, majd egészen addig észrevétlen marad, amíg nem kap fényt. Amennyiben ez megtörténik, a közeli oxigénmolekulák reaktívvá válnak és Tovább..

Nem öli meg az ellenséget, de hallucinációt okoz a fényfegyver

Különleges fegyvert állított hadrendbe az orosz haditengerészet. A zavaró eszköz képes több kilométer távolságból hallucinációkat, hányingert, átmeneti vakságot okozni, és ezzel annyira összezavarni az ellenséges katonákat, hogy azok képtelenek becélozni az ilyen fegyverrel felszerelt hajókat. Az 5P-42 Filin “fényfegyver” Az 5P-42 Filin (magyarul uhu) nevű futurisztikus eszköz az úgynevezett vizuális optikai interferencia elvén működő fegyverek Tovább..

Nem véletlenül volt tűzforró a tavalyi év, de van rosszabb hír is: a következő öt még melegebb lesz

Ha a tavalyi évet is kibírhatatlanul melegnek érezte, kezdjen hozzászokni a gondolathoz: az elkövetkező időszakban mindez csak rosszabb lesz. Az Egyesült Királyság Meteorológiai Irodája, a genfi Meteorológiai Világszervezet (WMO) és két amerikai szervezet, a NASA és a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) külön-külön elvégzett elemzése a globális hőmérséklettel kapcsolatban ugyanarra az eredményre jutott: a Tovább..

Nagyon furcsa dolog kering a Föld körül

Az már talán senkinek nem újdonság, hogy a Földet egyre növekvő mennyiségű űrszemét veszi körbe – egyelőre nem tudunk mit kezdeni a törmelékkel, bár elképzelések már vannak, hogyan lehetne a legegyszerűbben megszabadulni tőle. Most viszont kutatók olyan szemétdarabra lettek figyelmesek, aminek nagyon furcsa a pályája: van, hogy brutálisan közel jön a felszínhez, de van, hogy Tovább..

Az univerzum nagy titka: fehér lyukak, ahol visszafelé megy az idő

Egy új kutatás szerint az univerzum legkülönlegesebb objektumai, a fehér lyukak a rejtélyes sötét anyag alkotórészei lehetnek. Legalább is ezt írja tanulmányában a Baszk Egyetem két kutatója, Carlo Rovelli és Francesca Vidotto. A fehér lyukak a szupersűrű elfajult anyagból álló fekete lyukak ellentettjei. Amíg a fekete lyukak mindent elnyelnek, addig viszont a fehér lyukak mindent Tovább..

Valami furcsa történik az emberi evolúcióval

Holland kutatók nagyon érdekes eredményekre jutottak, amikor az evolúciót vizsgálták: kiderült, hogy a modern emberé sokkal lassabban zajlik, mint az elődeinké, vagy mint a többi emberszabásúé. Ez azt is jelentheti, hogy nem is akkor váltunk szét a majmokkal közös ősünktől, mint most gondoljuk, és a felfedezés a neandervölgyi emberekről szerzett információinkat is befolyásolhatja. Az evolúcióval Tovább..

A piramisok titkainak leleplezése (szinkronos dokumentumfilm) – A vizsgálat, mely megváltoztatja a világot

Milyen információkat rejtenek a Nagy Piramis különleges építészeti, csillagászati és földrajzi méretei és elhelyezkedése? Mit akartak üzenni nekünk az ősi építők? Az ókori világ egyetlen ma is álló csodája, a legimpozánsabb piramis, a Kheopsz (Nagy) Piramis. Méltán a világcsodák egyike: 137 méteres magasságával és 6,4 millió tonnás súlyával a világ egyik legnagyobb magában álló épülete Tovább..

Fellőtték a műholdat, ami mesterséges hullócsillagokat enged majd ki magából

Sikeresen felbocsátották pénteken azt a japán műholdat, amely a világon elsőként hoz létre mesterséges meteorzáport szórakoztató célú égi látványosságként. A tokiói székhelyű ALE Co. startup 60 centiméter széles, 80 centiméter magas és csaknem 65 kilogrammos műholdját a délnyugat-japán Kagosima prefektúrabeli Ucsinoura űrközpontból az Epsilon-4 japán fejlesztésű rakétával lőtték fel 500 kilométeres magasságba. Az űreszköz 400 Tovább..

Jégtől a tűzig: a hőmérséklet elképesztő tudománya

Azt gondoljuk, hogy mindent tudunk a hőmérsékletről, pedig a mögötte rejlő tudomány tele van még meglepetésekkel. A Spektrum új műsorában bemutatott kísérletekben láthatunk folyadékként viselkedő szilárd anyagokat, a gravitációval dacoló túlhűtött kerámiát, és a Napnál forróbb plazmát is. Minden, ami körülvesz bennünket, a hideg vagy a forró közötti tág hőmérsékleti tartományban mozog. Legyen az eleven Tovább..

Növények teremnek a Holdon

A kínai lander, a Csange-4 nemcsak azzal írt történelmet, hogy elsőként leszállt a Hold túlsó oldalán, majd fotókat is küldött vissza róla, hanem azzal is, hogy életet vitt a kísérőnkre: egy dobozban mesterséges ökoszisztémát akar kialakítani növényekkel és selyemhernyókkal, ami, egyelőre, sikeresnek bizonyul. Az egyik gyapot ugyanis kihajtott, és rügyezni kezdett. Ez az első eset, Tovább..

Scroll Up