Home » Kategória: Változó világunk

Megelőző csapást mérhet az USA Észak-Koreára

Az Egyesült Államoknak fel kell készülnie arra, hogy megelőző csapást tudjon mérni Észak-Koreára, mert a hadi kommunista diktatúra egyre jobban tökéletesíti nukleáris csapásmérő képességét – jelentette ki Devin Nunes republikánus képviselő vasárnap a Fox Newson. “Minél közelebb jut Észak-Korea, hogy atomfegyvert juttasson célba, annál szükségesebb, hogy képesek legyünk valamilyen módon megelőző csapást mérni. Remélem, sosem jutunk Tovább..

Vészharangot kongat a RAND: az oroszok másfél nap alatt győzhetnek

A RAND Corporation a világ legnagyobb katonai elemzésekkel is foglalkozó nem állami kutatóintézete. Az évente körülbelül 300 millió dollárból (közel 90 milliárd forintból) gazdálkodó szervezet jelentős állami támogatást is kap, elsősorban az USA hadseregétől, de független és pártsemleges intézetként hirdeti magát 1948-as megalapítása óta. Foglalkoznak többek között űrkutatással, mesterséges intelligenciával és háborús szimulációkkal is. Utóbbi Tovább..

Ötezer katonát és tankokat küld az orosz határra Németország

Ötezer fővel emeli a Litvániában állomásozó katonáinak a számát Németország, jelentette be a védelmi miniszter. Céljuk, hogy 2024-re 198 ezer katonájuk álljon harcra készen Európa keleti határánál. “A német hadsereg olyan elvárásokkal áll szemben, mint korábban soha.” – írta közleményében Ursula von der Leyen, hozzátéve, hogy a hadseregnek megfelelően kell tudnia kezelni mindenfajta biztonsági kockázatot. Tovább..

Szokatlan, radioaktív sugárzás jelent meg Európa felett, és senki se tudja, honnan jön

Európa több pontján is szokatlan mértékű radioaktív sugárzást mértek a levegőben a szakemberek. A változó széljárás miatt nem lehet megmondani, hol lehet a sugárzás forrása, de már Európa nagy része felett megjelent. A jód-131 izotóp kis mennyiségben jelenleg az egész kontinens felett megtalálható. Január elején Norvégiában vették észre, azóta pedig fokozatosan terült el Európa felett Tovább..

Elon Musk szerint muszáj meghekkelni az agyunkat, ha nem akarunk lemaradni

Elon Musk néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy az emberi agy meghekkeléséhez szükséges neural lace, ami az agyra helyezhető hálószerű anyagot takar, már a jövő hónapban valósággá válhat. Igyekezetével nincs egyedül. Tavaly októberben a Braintree alapító Bryan Johnson egy 100 millió dolláros befektetést jelentett be, aminek célja az emberi agyba ültethető számítógépek létrehozása. A Muskhoz és Tovább..

Putyin utasította a légierőt, hogy készüljenek a háborús időszakra

Az orosz elnök elrendelte az ország fegyveres erőinek szúrópróbaszerű ellenőrzését, hogy megbizonyosodjon róla, csapatai készen állnak-e a harcra – közölte Szergej Sojgu védelmi miniszter. A TASZSZ hírügynökség szerint a fegyveres erők főparancsnokának döntése nyomán a légierő szakértői elkezdték kiértékelni a hadsereg különböző egységeinek készségeit és harci kiképzésben részesítik őket. “Különös figyelmet kell fordítanunk a légvédelmi erők harckészültségére, Tovább..

Gorbacsov: A harmadik világháború küszöbén vagyunk

Úgy tűnik, hogy a világ újabb háborúra készül, s ismét valóssá vált a nukleáris fenyegetés – véli Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök. A Time című amerikai hetilapban megjelent cikkében az egykori szovjet elnök hangsúlyozta: a politikusok és a katonai vezetők egyre harcosabb nyilatkozatokat tesznek, miközben a védelmi katonai doktrínák is egy veszélyesebbek lesznek, és a Tovább..

Háborúra készül a NATO: 2500 amerikai tankot küldtek Európába

Több mint 2500 páncélozott harci járművet szállított a németországi Bremerhavenbe az amerikai hadsereg, további 1600 tankot pedig Hollandiába telepítenek. Mindeközben a NATO több ezer katonát állított készültségbe az orosz határon. Az Egyesült Államok Magyarországra is telepít katonákat 2017-ben. A szállítmányt mintegy 900 vasúti tehervagonnal szállítják Lengyelországba a hétvégén megrendezésre kerülő Atlanti Megoldás nevű hadgyakorlatra. Frederick Ben Hodges, Tovább..

Obama visszarendelte az összes anyahajót és kommandósokat küldött Litvániába

Barack Obama visszahívta az Egyesült Államok összes, eddig a Közel-Keleten tartózkodó, tehát mind a 10 repülőgéphordozó anyahajóját. A második világháború óta most először alakult ki ilyen helyzet. Ugyanakkor egy kommandós alakulat Kalinyingrád közelébe küldését is elrendelte. Az USA globális katonai erejének jelképeiként és a globális nagyhatalmi státusz szimbólumaiként ismert amerikai anyahajóknak az egyszerre történő hazai kikötőbe rendelése, katonai Tovább..

Több térfigyelő kamerát és a hadsereg bevonását akarják a németek

A német lakosság kétharmada támogatja, hogy még több térfigyelő kamera legyen az utcákon, és az emberek a rendőrség megerősítését akarják – ez derült ki egy a berlini terrortámadást követően készült közvélemény-kutatásból. A YouGov által végzett kutatás december 21 –s 23 közt készült, kétezer fős reprezentatív mintán. A felmérés eredményei szerint a német lakosság 73%-a támogatja a Tovább..

Putyin: Erősebbek vagyunk minden ellenségünknél

Minden agresszornál erősebb ma Oroszország, de nem szabad lazítani – üzente az orosz elnök a védelmi minisztérium tanácskozásán. A nukleáris haderő jó állapotban van az államfő szerint, aki most azt akarja elérni, hogy ne legyen a világon rakétavédelmi rendszer, amin az orosz rakéták ne lennének képesek áthatolni. Oroszország ma minden potenciális agresszornál erősebb, de hadereje Tovább..

Jön az új atomkor: Trump újraindíthatja a fegyverkezési versenyt

Putyin után Trump is megszólalt az atomfegyverekkel kapcsolatban csütörtökön. Szerinte a világ fegyverkezését azzal lehet normalizálni, ha Amerika még több nukleáris fegyvert helyez üzembe. A megválasztott elnök viszont nem csak amerikai atomfegyvereket szeretne, korábban arról beszélt, hogy nem ártana néhány új atomhatalom sem. Az amerikai atomarzenál kibővítését tartja szükségesnek Donald Trump megválasztott elnök csütörtökön közzétett Tovább..

Amerika katonákat telepít Európába, sőt Magyarországra is

2016 van és az Egyesült Államok újra katonai csapatokat küld Európába. Az amerikai-orosz kapcsolat kiélezettebbnek tűnik, mint a hidegháború óta bármikor. Sőt, ennek kifejezett nyoma is van. A nyolcvanas évek közepétől az Európában állomásozó amerikai katonák száma folyamatosan csökkent. A korábbi pár százezerről csak pár ezerre. De ez a kivonulás most ért véget. Az Egyesült Államok Tovább..

Scroll Up