felfedes.hu

UFO-k, Földönkívüliek, Űrkutatás, Tudomány, Alternatív médiaoldal

Kezdőlap » A háborúk és a klímaváltozás is hozzájárult a hatalmas maja város, Tikal elnéptelenedéséhez

A háborúk és a klímaváltozás is hozzájárult a hatalmas maja város, Tikal elnéptelenedéséhez

“Már értem, miért itt forgatták. Ez nem tűnik valóságosnak. Mintha egy idegen bolygó lenne.” – mondta néhány évvel ezelőtt egy fiatal Star Wars-rajongó, miközben körbetekintett a Luke Skywalker és a lázadók bázisa, a Yavin 4 forgatási helyszínéül szolgáló Tikal romvárosán. A maja civilizáció egykori központjának csodálatos épületkomplexumai minden évben turisták tömegeit vonzzák a guatemalai Tikal Nemzeti Parkba, 2012. december 21-én pedig különösen nagy érdeklődés övezte Közép-Amerika egyik legnagyobb régészeti lelőhelyét: hétezren várták itt feszülten a világvégét. A felfokozott hangulatra jellemző, hogy a biztonsági őröknek nem sokkal a nagy nap előtt tizenhárom meztelenül táncoló és kántáló nőt kellett eltávolítaniuk a parkból. A maja naptárat félreértelmező misztikusok és kuruzslók által jövendölt apokalipszis persze elmaradt, Tikal hatalmas piramisai pedig továbbra is a helyükön állnak.

Tikal romvárosa Guatemala egyik jelképének számít

Az első aranykor

Tikal elődjei a későbbi nagyváros helyén a Kr. e. 800 és 600 között létrejött kis falvak voltak. Bár az Északi Akropoliszt, a város királyának és előkelőinek temetkezési helyéül szolgáló hatalmas épületkomplexumot már Kr. e. 350 körül elkezdték építeni, a település sokáig a rivális városállamok, Tintal, El Mirador és Nakbe árnyékában maradt, és csak később, a klasszikus maja korszakban (Kr. u. 300–900) élte virágkorát.

A maják ekkoriban csillagászati ismereteik tekintetében messze kortársaik előtt jártak, virágzott körükben a festészet, a szobrászat és az építészet, fejlett mezőgazdasági kultúrát alakítottak ki, és élénk kereskedelmi tevékenységet folytattak.

Tikal felemelkedését elsősorban központi elhelyezkedésének köszönhette, a város ugyanis a Mexikói-öböl, valamint a Karib-tenger felé tartó folyók között félúton, kereskedelmi útvonalak találkozásánál feküdt.

Tikal klasszikus kori dinasztiájának eredete egészen a Kr. u. 1–2. század fordulójáig, Yax Ehb’ Xook uralkodásáig vezethető vissza, az első királyokról azonban gyakorlatilag alig rendelkezünk információkkal, olyannyira, hogy számos uralkodónak még csak a nevét sem ismerjük.

Füstölő a klasszikus maja korszakból (Kr. u. 300-900), amely egy emberi fejet tartó istenséget formáz. A Tikalban előkerült, kétrészes, a maja Öreg Istent ábrázoló szobor Kr. u. 450 körül készülhetett

Bár a várost egy több mint 25 kilométer hosszú, földből készült védőerődítmény vette körül, a déli oldalán tátongó rések megkönnyítették az ellenséges csapatok dolgát. 378 elején a 14. király, a Nagy Jaguármancsként is ismert Chak Tok Ich’aak uralkodása idején egy Siyaj K’ak’ nevű, Teotihuacánhoz köthető hadvezér elfoglalta a várost. Ugyanezen a napon halt meg Chak Tok Ich’aak is, feltehetőleg a hódítók keze által. Ezzel új fejezet kezdődött Tikal történetében. A város a következő két évszázadban óriási fejlődésen ment keresztül, és a régió domináns hatalmává vált.

Luxus és véres labdajáték

A kereskedelemből származó jelentős bevételek a szigorú hierarchia alapján felépülő tikali társadalom felső rétegének óriási luxust biztosítottak. A királyi család és az előkelők a központi tértől, a Nagy Plazától délre található Központi Akropolisz mészkőből épült, gyakran háromszintes palotáiban laktak.

A festett szobabelsők falára díszes maszkokat akasztottak, faragott kőből készült ülőalkalmatosságaikat pedig – valószínűleg a padlóhoz hasonlóan – jaguárbőr borította. A köznép a város centrumtól távolabb eső részein felépített házikóiban lakott.

Maja piac Tikalban egy rekonstrukciós festményen

Magán a Nagy Plazán a város történetéről értékes információkat az utókorra hagyó hieroglifákkal díszített sztélék álltak. A maják itt végezték az áldozati szertartásokat, amelynek nemcsak állatok, hanem emberek is a szenvedő alanyai lehettek.

A maják egyik legkülönösebb „szórakozását” a leggyakrabban vallási szertartásként funkcionáló labdajáték jelentette. A játékosok a maja krónikák szerint hallucinogén drogok hatása alatt vonultak ki a két kőfal között fekvő pályára, ahol a könyökükkel, térdükkel és csípőjükkel egy nehéz, gumiszerű labdát igyekeztek bejuttatni a kőből készült gyűrűkbe. A gyűrűk a falakon voltak elhelyezve, 6,5 méter magasan.

A játék azonban vérre ment, a vesztes csapat játékosait ugyanis rituálisan feláldozták. A maja mítoszok szerint a labdajáték a halállal és annak legyőzésével kapcsolódott össze. Maga a csillagászati megfigyelésekre is alkalmas játéktér a halál és az élet közötti átmeneti szakaszt jelenítette meg.

Égig érő piramisok

Tikal első aranykora 562-ben ért véget, amikor Wak Chan K’awiil király súlyos vereséget szenvedett Caracoltól és szövetségesétől, Calakmul városától. Az uralkodót megkínozták, majd feláldozták az isteneknek. A kereskedelem hanyatlásnak indult, az építkezések leálltak, és a hódítók még a tikaliak számára létfontosságú vallási szertartásokat is betiltották.

A város a 682 és 734 között uralkodó Jasaw Chan K’awiil vezetésével nyerte vissza önállóságát a 7. század végén. A legnagyobb tikali uralkodóként számon tartott Jasaw legyőzte Calakmult és szövetségeseit, beszüntette a hadisarc fizetését, és hatalmas építkezésekbe kezdett.

A fénykorát élő Tikal látképének rekonstrukciója

Síremléke, a 47 méter magas Nagy Jaguár Temploma (I. Templom) Tikal egyik legimpozánsabb épülete. A király arcmását az építmény tetejére vésték, hogy ezzel is közelebb kerülhessen az istenekhez. A Nagy Plaza keleti felén fekvő templompiramissal szemben húzták fel – időrendben először – a 38 méter magas Maszkok Templomát (II. Templom), ahova a király hitvesét temették.

A maják a hatalmas piramisok megépítésénél csakis az emberi munkaerőre hagyatkoztak. A munkások a közeli kőbányából hozott mészkő alapanyagot előbb méretre vágták, majd a kőtömböket a hátukon cipelve vitték fel egy létrán a megfelelő helyre. A piramisokat vörösre festették, de mivel a színezőanyag nem volt vízálló, egy idő után elmosta az eső. A maják a munkafolyamat végén díszítésekkel látták el a tetőt és az építmény oldalfalait.

A tikali Nagy Plaza és a környező templomok

A legmagasabb, a IV. Templom néven ismert 70 méteres piramis 741 körül, Jasaw fia, Yik’in Chan K’awiil uralkodása alatt épült fel, de egyes vélemények szerint már az uralkodó halála után készült el, mint királyi síremlék. Mivel a monumentális építmény felépítéséhez rengeteg építőanyagra volt szükség, ennek biztosítása érdekében a kutatók feltételezései szerint többek között egy ún. ikerpiramist is leromboltak.

Ezeket az egymással szemben felállított, lapos tetejű, minden oldalukon lépcsővel ellátott épületeket – az ún. hosszú számítás szerint – általában egy katun, vagyis egy 20 éves periódus végének megünneplésekor építtették fel az uralkodók. Tikalban összesen kilenc ikerpiramis-komplexum maradványai találhatók meg.

Végzetes klímaváltozás

Bár esztétikai szempontból kétségkívül a piramisok jelentették a tikali építészet csúcsteljesítményét, a funkcionális aspektusokat figyelembe véve csak másodrangúnak bizonyultak. Mivel az év egyharmadában egy szem eső sem esett Tikalra, kulcsfontosságú volt, hogy megfelelő víztározó és szabályozó rendszert építsenek ki a városban.

A 2012-ben feltárt, klasszikus maja korszak idején működő, nyolcvan méter hosszú, hatvan méter széles és tíz méter magas építmény a kutatók szerint akár 80 millió liter víz tárolására is alkalmas lehetett. Ha az építmény túlságosan megtelt, egy „kapcsolóállomással” lehetett leereszteni a felesleges vízmennyiséget. A várostervezők még a központi, lekövezett városrészeket is úgy alakították ki, hogy területükről a víztározókba jusson a lehulló csapadék.

Harcra készülő maja harcosok

Tikal azonban nem kerülhette el végzetét. Bár Jasaw fia, Yik’in Chan K’awiil még visszaverte az ellenséges városok támadásait, és nagyszabású építkezésekbe kezdett, Tikal hamarosan ismét a hanyatlás útjára lépett.

A 9. század elején félbeszakadtak az építkezések, és az utolsó emlékművet hosszú szünet után 869-ben emelték. A lakosságszám a 9. században rohamosan csökkenni kezdett, és a város, amelyet hatalma csúcspontján legalább 30–60 ezren, de nem kizárt, hogy 100 ezren laktak, a 10. századra teljesen elnéptelenedett.

Bár lehetséges okként a tengeri szállítás szárazföldi kereskedelemmel szembeni térhódítása, a folyamatos erdőirtás, valamint egy pusztító járvány is felmerült, a város a kutatások szerint elsősorban a klímaváltozás áldozata lett. A kilencedik századtól egyre kevesebb eső esett a térségben, Tikalt hosszan tartó aszály sújtotta, és természetes ivóvízforrások hiányában a katasztrófát már a fejlett gát- és csatornarendszer sem volt képes megakadályozni.

Évszázadokon át tartó rejtőzködés

A város távol került a civilizációtól, és sokáig csak a véletlennek köszönhetően akadt rá néhány kalandor. Feltehetően Andrés de Avendaño ferences szerzetes volt az első európai, aki 1696-ban megcsodálhatta a város romjait, anélkül hogy tudta volna, milyen kincsre bukkant.

A guatemalai Petén tartomány két elöljárója, Modesto Mendez és Ambrosio Tut 1848-ban talált rá Tikal romjaira. A várost számos kutató kereste fel a 19–20. század fordulója környékén, ám korántsem tartották be mindannyian a mai régésztől már elvárt állagvédelmi előírásokat. A romoknál kétszer is megforduló osztrák Teobert Maler például az egyik palotában szállt meg, és még a monogramját is belevéste az ajtókeretbe.

Dr. Edwin M. Shook amerikai régész és munkásai egy sírkövet emelnek meg az I. Templom mészkő lépcsői előtt 1959-ben. Shook volt a vezetője a Pennsylvaniai Egyetem csapatának, amely megkezdte Tikal érdembeli régészeti feltárását

A valódi tudományos kutatás 1956-ban a Pennsylvaniai Egyetem kutatóinak irányításával kezdődött meg Tikalban. A régészek az azóta eltelt több mint fél évszázadban jelentős eredményeket értek el a város feltárásával kapcsolatban, és a kutatóknak – a közép-amerikai kultúrák közül egyedüliként – a maják sztéléken és épületek falain olvasható hieroglif írását is sikerült megfejteniük.

A Guatemala jelképévé váló Tikalt az UNESCO 1979-ben a világörökség részének nyilvánította. A dzsungellel benőtt területnek különös bájt kölcsönöz, hogy különleges állatfajok – többek között tapírok, tukánok, jaguárok és aranypapagájok – otthona.

A romváros 2012-ben elsősorban a világvége-őrületnek köszönhetően került be a híradásokba, ám a felfokozott érdeklődésnek negatív hozadékai is voltak. A tiltás ellenére többen is felmásztak a Maszkok Temploma (II. Templom) tetejére, és néhány helyen helyrehozhatatlanul megrongálták az építményt.

Forrás: mult-kor.hu

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up