felfedes.hu

UFO-k, Földönkívüliek, Űrkutatás, Tudomány, Alternatív médiaoldal

Kezdőlap » Vissza a jövőbe: van olyan elmélet, ami nem zárja ki az időutazást

Vissza a jövőbe: van olyan elmélet, ami nem zárja ki az időutazást

Az, hogy vissza lehet-e térni a múltba, vagyis létezhet-e az időutazás, a sci-fi irodalom egyik legkedveltebb témája. Az időugrás vagy az időutazás problematikája azonban távolról sem csak a tudományos fantasztikum világába tartozó kérdés. Kurt Gödel bécsi matematikus, Albert Einstein közeli barátja és munkatársa 1949-ben felfedezte, hogy az einsteini általános relativitáselmélet egyenleteinek egyik megoldása megengedi az időutazás bizonyos formáit. Gödel Einstein eredeti mezőegyenleteiből kimutatta, hogy a térhez hasonlóan az idő is képes körvonallá görbülni, vagyis visszatérni önmagába. Az általános relativitáselméletből levezetett “zárt, időszerű görbe” problematikája olyan nyugtalanító kérdéseket vetett fel, amelyek közül néhány rácáfol még a legfantasztikusabb sci-fi alkotásokra is.

Időkapuk a jelen és a múlt között

Az időutazás vagy időugrás tudományos elmélete szerint nemcsak a térben, hanem az időben is lehetséges az utazás. Bár a hétköznapi tapasztalatok alapján az idő visszafordíthatatlannak látszik, de az általános relativitáselmélet mezőegyenleteiből levezetett megoldás mást mutat. Albert Einstein az 1916-ban publikált általános relativitáselméletében egy olyan négydimenziós koordináta-rendszerben egyesítette a teret és az időt, amelyben a három térkoordinátát az idő negyedik koordinátájával egészítette ki.

Albert Einstein alkotta meg az általános relativitáselméletet, illetve a téridő fogalmát

Az általános relativitáselmélet einsteini modellje szerint az anyag meggörbíti a téridőt, amiből az következik, hogy a gravitáció nem erő, hanem a téridő geometriájából származó olyan kölcsönhatás, amit a tér torzultságával, görbültségével, végső soron pedig az univerzum végességével magyarázhatunk.

Kurt Gödel osztrák származású matematikus és elméleti fizikus, aki az 1940-es évek végén Albert Einsteinnel együtt a princetoni Institute for Advenced intézetben dolgozott, az általános relativitáselmélet mezőegyenleteinek egy olyan merőben új megoldására bukkant, ami lehetővé teszi bizonyos feltételek között az időutazást.

Albert Einstein és Kurt Gödel

Gödel extrapolációja szerint ugyanis az idő a térrel együtt képes körvonallá hajolni. Gödel ezzel megtalálta az általános relativitáselméletben az első „zárt időszerű görbét” (closed timelike curve, CTC).  Maga Einstein viszont szkeptikus volt Gödel következtetésével szemben, mivel nem látta kísérleti adatokkal is alátámasztottnak barátja és kollégája megoldását.

Másfél évtizeddel Gödel első megoldása után, három amerikai tudós, Ezra Newman, Theodore Unti és Louis Tamburino 1963-ban az Einstein-egyenletek újabb megoldását fedezte fel, ami – Kurt Gödel számításaihoz hasonlóan – szintén megengedte az időhurkokat, illetve az időutazást. 1988-ban, a rangos Physical Review Letters című szaklapban megjelent nagy port felvert cikkben Kip Thorne Nobel-díjas elméleti fizikus és kollégái már egyenesen azt állították, hogy az időutazás nemcsak hogy lehetséges, hanem bizonyos feltételek mellett rendkívül valószínű is.

Kip Thorne, Nobel-díjas amerikai elméleti fizikus vetette fel az átjárható féreglyukak létezését

Thorne és kutatótársai abból indultak ki, hogy a féregjáratok a tér két olyan tartományát kötik össze, amelyek különböző időkben léteznek, ezért ezek a “kozmikus átjárók” – amelyek az erősen begörbült tér különböző pontjaiba biztosítanak elméletileg átjárást-, képesek a jelen és a múlt összekötésére is.

A féregjáratok időkapuként való alkalmazása egyelőre még csak olyan hipotézis, amely legfeljebb több száz év múlva jelenthet az emberi civilizáció számára valós technikai lehetőséget az időugrás végrehajtásához.

Képes volna-e az időutazó a múlt megváltoztatására?

Az időugrás egyik legvitatottabb kérdése az úgynevezett időparadoxon, vagyis az a probléma, hogyha valaki a jelenből visszatérne a múltba, képes lenne-e megváltoztatni a múltbeli történéseket. Az időutazás lehetőségét elfogadó elméleti fizikusok szerint, noha az időugrás megtörténhet egyfajta visszacsatolási hurkon belül, de csak úgy, hogy a komplementáris marad a jelennel.

Magyarán, elméletileg “visszapattanhatunk” a múltba, és ott körül is nézhetünk, viszont nincs lehetőségünk megváltoztatni a múltbeli eseményeket.

Ha valaki azzal a szándékkal térne vissza a múltba, hogy megölje a saját apját, sikeres időutazás esetén sem tudná gyilkos tervét megvalósítani

Az, hogy a téridő meggörbül, Gödel modellje szerint csupán annyit jelent, hogy a múltbeli információkat hordozó fény számunkra elképzelhetetlenül hosszú idő után visszatér önmagába, és ez által – elméletileg – láthatóvá, képszerűvé válnak a régmúlt eseményei, a hologramhoz hasonlóan.

Az időutazás paradoxonját igen nehéz áttörni

Vagyis, csupán a múltbeli képet pillanthatjuk meg, de az azt leképző eseményt már nem tudjuk megtapasztalni a maga fizikai valóságában, így arra sincs lehetőségünk, hogy bármit is változtassunk azon.

Nincs rá lehetőség, hogy például egy időutazó a múltba visszatérve meggyilkoja Napóleont vagy Hitlert és ezzel más menetet szabjon a történelemnek, mert ezt kizárják a kvantumuniverzum törvényei.

Egy időutazó még ha vissza is térne a második világháború időszakába, akkor sem tudna például merényletet elkövetni Hitler ellen, és ezzel megváltoztatni a történelem menetét

A világhírű elméleti fizikus, Stephen Hawking szerint a hipotetikus időutazó azért sem lenne képes változtatni a múltbeli eseményeken, mivel csak egyetlen idővonal létezik. A jelenből a múltba való hipotetikus visszautazás azonban más nehezen megválaszolható problémákat is felvet, ezek egyike az úgynevezett anyagáthelyeződés, vagy az időgép problematikája.

A világhírű elméleti fizikus, Stephen Hawking szerint csak egyetlen idővonal létezik

 probléma lényege, hogy a jelenben létező anyag, vagy csupán annak a másolata képes-e a múltbeli visszatérésre. Noha teoretikusan elképzelhető a tömegkeletkezés, de egy hipotetikus időutazás esetén inkább úgy vetődik fel a kérdés, mi történik az időutazóval, ha és amennyiben a múltban megsemmisül a tömege? A jelen már az időutazás kezdő pillanatában megváltozik, az időugrással az időutazó mintegy eltűnik a jelenből, és ezért a jelen történései sincsenek rá többé kihatással.

Ezért lenne szenzáció, ha bebizonyosodna, itt jártak már a földönkívüliek

Az időparadoxon szülte ellentmondásokat egyes gondolkodók a multiverzum-elmélettel vélik kiküszöbölhetőnek. A multiverzum-teória szerint nemcsak az általunk ismert véges és határtalan einsteini, hanem végtelen számú más, de mégis egymással összefüggő párhuzamos univerzum létezik. Ebben a rendszerben az időutazás nem egyéb, mint két eseményeiben független univerzum közötti ugrás, átlépés az egyik alternatív valóságból a másikba. De hogyan lehet az univerzum egyik térben és időben rendkívül távoli pontjából eljutni a másikba?

A multiverzum-elmélet szerint az általunk ismert világegyetemen kívül végtelen számú más univerzum is létezhet

Albert Einstein 1905-ben publikált speciális relativitáselméletének két legfontosabb axiómája, hogy nem létezik semmilyen nyugvó vonatkoztatási rendszer, így abszolút tér sem, illetve hogy egyetlen kölcsönhatás sem terjedhet gyorsabban a fény vákuumbeli sebességénél.

Minden igaz a hipotetikus időutazásra is; az időugrást végrehajtó sem haladhat gyorsabban a fény sebességénél.

Albert Einstein 1921-ben, a fizikai Nobel-díj elnyerésének évében. Einstein 1916-ban publikálta az általános relativitáselméletet

(Itt és most nem érintjük a fénysebességgel való utazás egyéb rendkívül komoly, technikailag egyelőre megoldhatatlan problémáit, mint például a tömeg hullámtermészetűvé válását a c sebességtartományban, vagy az űreszköz fénysebességre történő felgyorsításához szükséges elképesztő energiaigény problematikáját.) A fénysebesség mint abszolút állandó könyörtelen törvényszerűségét a téridő két térrésze között nyíló úgynevezett átjárható féreglyukak segítségével lehet meghaladni néhány elméleti fizikus, köztük Kip Thorne szerint.

Rengeteg univerzum létezhet az általunk ismert világegyetemen kívül

Albert Einstein és Nathan Rosen már 1935-ben bebizonyították az egyirányú féreglyukak, a „téridő hídjainak” lehetőségét, amelyek kialakulása a fekete lyukakhoz kapcsolódik, mivel az „elfajult anyag”, vagyis a fekete lyuk szingularitása úgy viselkedik, mint a féreglyuk egyik oldala. (A fekete lyukak körül, az eseményhorizont mögött az objektum irtózatos gravitációs ereje miatt bezáródik a téridő.) A számítások viszont arra utaltak, hogy az Einstein-Rosen hidak rendkívül instabil képződmények, amelyek a megnyílásukat követően olyan gyorsan összeomlanak, hogy még a fénynek sincs ideje áthaladni rajtuk.

Albert Einstein és Nathan Rosen

Kip Thorne és kollégái 1985-ben dolgozták ki a kétirányú féreglyuk elméletét, aminek fennmaradásához, vagyis átjárhatóságához viszont negatív energia szükséges.

A közelmúltban Dr. Ping Gao és Dr. Aron Wall felfedeztek egy ehhez szükséges forrást. Egy direkt interakció két fekete lyuk közt ugyanis negatív energiához vezethet, és az így keletkezett antigravitációs hatás megakadályozza az Einstein-Rosen híd összeomlását, vagyis átjárhatóvá válik a féregjárat.

Szimuláció egy féregjáratról

(Az interakció alatt azt értik, hogy a féregjárat száját formáló két fekete lyuk valós, rendes téren keresztül hat egymásra.) Tehát, szigorúan elméleti megfontolások alapján, létezhet a Thorne-féle átjárható féregjárat, ami – szintén teoretikusan – már lehetővé tenné az univerzum két távoli pontja közötti időugrást.

Egy fekete lyuk illusztrációja az eseményhorizonttal

Ha kiderülne, hogy akár a jelenben, vagy akár a múltban jártak már idegenek a Föld térségében, ebben nem az lenne a legnagyobb szenzáció, hogy létezik rajtunk kívül is fejlett technikai civilizáció a világmindenségben, hanem az, hogy bebizonyosodna lehetséges a csillagközi utazás, illetve az időugrás.

A csillagközi űrutazás ma még megoldhatatlan problémának tűnik

De ahhoz, hogy megértsük, mint is jelent a kozmikus időutazás, elegendő, ha este felnézünk a csillagos égre. Amit most látunk az égbolton, az ugyanis mind a múlt különböző szelete néhány tucat évtől több millió évig bezárólag.

Forrás: origo.hu

Ossza meg ismerőseivel!
Scroll Up