Seth Shostak szerint talán nem a földszerű exobolygók kutatásával kellene foglalkoznunk, ha meg akarjuk találni a földönkívüli értelem nyomait. Ugyanis elképzelhető, hogy „más, fejlett társadalmak olyan, kifinomult mesterséges intelligenciát hoztak létre, amely kiköltözött a világűrbe”. Értsd: egyfelől posztbiológiai teremtményeket kellene keresnünk; másfelől nem az égitestek felszínén. Amihez Shostak, a világ egyik vezető SETI-kutatója azt is Tovább..
1969. július 20-a mérföldkő volt az emberiség, a technológia és a tudomány történetében – két ember a Holdra lépett az Apollo–11 misszió keretében. Ezt a bravúrt utoljára 1972. december 11-én ismételte meg az emberiség. Az amerikai űrügynökség, a NASA úgy döntött, az ekkor a Holdra szálló Apollo–17 lesz az utolsó élő emberes Hold-misszió – legalábbis Tovább..
Valahol a Naprendszer peremén egy hatalmas égitest, a feltételezett kilencedik bolygó várhat felfedezésre. Az elmúlt években egyre több, az objektum létezését igazoló adatot találtak, a közelmúltban pedig újabb potenciális bizonyítékra bukkantak. A belfasti Queen’s University két kutatója abban bízik, hogy középkori pergamentekercsek és faliszőnyegek segítségével igazolhatják a kilencedik bolygó létezését – írja az Live Science. Az érintett források Tovább..
prognostic
2018-05-07
Cikkek,Űrkutatás
Középkori feljegyzések igazolhatják a kilencedik bolygó létezését bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Manapság a csillagászati felfedezések korát éljük. Szinte napról napra érkeznek hírek olyan kutatási eredményekről, amelyek segítségével az emberiség egyre közelebb kerül az univerzum teljes megismeréséhez. Számos, sokakat izgató kérdésben azonban továbbra is sötétben tapogatózunk. A földönkívüli értelmes élet lehetősége az egyik ilyen téma, amely a viktoriánus kor emberének fantáziáját is megragadta. A kérdéskör középpontjában hagyományosan Tovább..
Kanadai kutatók szerint bizonyos egyszerű szerves molekulák kozmikus eredetűek lehetnek. Ezek a vegyületek az élet legalapvetőbb építőkockáinak számítanak. Belőlük épülhetnek föl az élő anyagot alkotó sokkal nagyobb és komplexebb molekulák. Korábban a Föld ősi légkörében létrejövő villámokat tettük az elsődleges felelősévé a szerves vegyületek előállításáért1, amit most megcáfolhat ez az új eredmény. Az élet eredetének megértése az egyik Tovább..
prognostic
2018-01-14
Cikkek,Űrkutatás
A csillagközi jég hordozhatja az élet titkát? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Armstrong történelmi „kis lépése” valójában egy kisebbfajta ugrás volt. A holdkomp létrájától a holdfelszínig 110 centimétert ugrott. 1. Az Apollo-11 volt az első olyan sikeres küldetés, amely során ember lépett a Holdra 1969. július 20-án. Neil Armstrongék összesen 21 órát és 36 percet töltöttek bolygónk égi kísérőjén. 2. Maga a holdséta ugyanakkor csupán két órára Tovább..
A fénylények világát is megjárt Dr. J. J. Hurtak professzor – aki egyben az amerikai Jövőtudományok Akadémiájának alapítója – előadásaiban sajátos jövőképet vázol fel, a régészet, a vallások, az ufológia és az idegen civilizációk tudományos kutatásainak legújabb eredményeit tárja a hallgatóság elé. Szerinte a Föld és az emberiség a közeljövőben mindenki számára érzékelhető, hatalmas kozmikus Tovább..
prognostic
2017-12-05
Cikkek,UFO-k,Űrkutatás
A fénylények birodalmában – Interjú J. J. Hurtak professzorral bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Húsz éve, 1997. október 15-én indult el küldetésére a Cassini-Huygens-űrszonda, amelynek feladata a Naprendszer hatodik bolygója, a Szaturnusz és egyik holdja, a Titán vizsgálata, illetve egy leszállóegység (a Huygens) Titánra való eljuttatása volt. Az űrkutatás történetének egyik legnagyobb szabású programja (a költségvetés 3,2 milliárd dollárra rúgott) a NASA irányításával zajlott, de az Európai Űrügynökség (ESA) Tovább..
prognostic
2017-10-19
Cikkek,Űrkutatás
Hét hold felfedezését és az eddigi legtávolabbi leszállást is elhozta a Cassini-Huygens küldetése bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Van egy nagyon kicsi, ám mégsem teljesen elhanyagolható esélye annak, hogy a Marson egykor megtalálható volt az élet egyszerű formája, ami (részben) akár ma is jelen lehet a vörös bolygón. Ha ez így van, akkor léteznek olyan területei a planétának, amelyeket tilos meglátogatni. Ezek az úgynevezett „speciális régiók”. Korábban hidegnek és abszolút kietlennek gondolták, ám Tovább..
Az elmúlt harminc év technológiai és módszertani fejlődésének hála már biztosan tudjuk a választ arra a kérdésre, hogy léteznek-e bolygók a Naprendszeren kívül. Ezt három évtizede még senki sem állíthatta biztosan, mostanra viszont az egyre érzékenyebb távcsöveknek és a csillagászok agyafúrt módszereinek hála bizonyítottan több ezer exobolygó létezéséről tudunk, és becsléseket is végezhetünk a számukra Tovább..
prognostic
2017-08-02
Cikkek,Űrkutatás
Kóbor bolygók tömege bolyong az univerzumban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Egy különös teória ütötte fel a fejét az összeesküvés-elméleteket kedvelőinek körében, amelyet valaki még egy korabelinek tűnő filmrészlettel is megpróbált alátámasztani. A sokkoló hír szerint nem Neil Armstrong amerikai űrhajós lépett első emberként a Holdra, ugyanis megelőzte őt néhány szovjet asztronauta, akik később már nem tudtak visszatérni a Földre. A szovjet kormány inkább eltitkolta ezt a tényt, mert Tovább..
A Napnak valószínűleg létezik egy ikertestvére – állítja egy meglepő kutatás. Évtizedekkel ezelőtt született egy elmélet arról, hogy a Napnak van egy „gonosz ikertestvére”, amely gravitációs hatásával időközönként eltérít egy rakás üstököst az eredeti pályájáról és a Föld felé irányítja az eltévelyedett objektumokat. A bolygónkba csapódó kométák ezt követően tömeges kihalásokat idéznek elő, ezért a Tovább..
prognostic
2017-07-05
Cikkek,Űrkutatás
Mégiscsak létezhet a Napnak egy elveszett ikertestvére bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A NASA a héten jelentette be, hogy egy mesterséges védőbuborékra találtak a Föld körül. A mesterségest úgy kell érteni, hogy az emberiség tevékenyen hozzájárult a létrejöttéhez, igaz, nem szándékosan. A buborékot az okozza, ahogy egyes földi rádiókommunikációs hullámok összeakadnak a Nap felől érkező nagyenergiájú részecskesugrázással. Az így létrejött mesterséges burok olyan potenciálisan veszélyes űridőjárásbeli jelenségektől Tovább..
Több száz Földről érkező felvillanást észleltek a NASA műholdjai. E jelenségek nem számítanak újnak, már több mint 20 évvel ezelőtt felfedezték őket, ám mostanáig nem sikerült magyarázatot találni rájuk. Pedig a kérdéssel még maga a híres tudománykommunikációs szakember, Carl Sagan is foglalkozott. A villanások olyan terebélyesek, hogy az űrből is könnyen észre lehet venni őket. Tovább..
prognostic
2017-05-17
Cikkek,Űrkutatás
Több száz felvillanást látott a NASA a Földön bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Tudósok egy csoportja bizonyítékot talált arra, hogy a Marssal azonos pályán keringő, úgynevezett trójai aszteroidák valaha egy ősi, mára teljesen elpusztult égitest maradványai lehetnek. Egy most megjelent tanulmány szerint e kisbolygók ugyanolyan anyagból épülnek fel, és vélhetően egy kisebb planétából szakadhattak ki még évmilliárdokkal ezelőtt. Az úgynevezett trójai kisbolygók valamely nagybolygóval azonos pályán keringenek, de Tovább..
prognostic
2017-04-05
Cikkek,Űrkutatás
Ősi világ romjai keringhetnek a Mars pályáján bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Legalább egymillió éve kering “menetiránnyal szemben” egy kis aszteroida a Jupiter pályájának közvetlen közelében. A mindössze három kilométeres kőzet már mintegy ezer kört megtett a szokásos “menetiránnyal” szemben – mondta el Paul Wiegert, a kanadai Londonban lévő Nyugat-Ontariói Egyetem kutatója, aki munkatársaival a Nature című tudományos lapban mutatta be vizsgálatai eredményét. A csak 2015-ben felfedezett Tovább..
prognostic
2017-03-30
Cikkek,Űrkutatás
Furcsa aszteroida kering a Naprendszerben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A csillagászok felfedezték, hogy egy 10 millió fényév széles, több galaxisból álló gigantikus galaxisgyűrű olyan gyorsan távolodik a mi galaxisunktól, hogy arra nem tudnak magyarázatot adni a jelenlegi fizikai modelljeink. Az NGC 5426 és az NGC 5427 spirálgalaxis Ez a kis galaxisokból álló hatalmas gyűrű olyan gyorsan tágul, mintha egy mini Big Bang játszódna le. Tovább..